Szeged
Dóm tér
A Fogadalmi templom (Dóm) szentélyében

Felállítás1930

Márton Ferenc (festőművész)
Zsellér Imre (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Cedrus
2016.01.01. 10:46
A Fogadalmi templom szentélyében látható Márton Ferenc festőművész által tervezett, Szentháromság című nagyméretű (96 m2), velencei mozaikja. A mozaik kivitelezője Zsellér Imre üvegművész.

"A Teremtő és a Megváltó magyar díszruhás alakjai ülő helyzetben is meghaladják a három métert. A magyar koronát tartják kezükben, ebből erőteljes arany fényözön árad, mely a magyarok Nagyasszonyára vetül és a piros háttérben lebegő fehér galamb alakjában megjelenített Szentlélekre. A főalakoktól jobbra és balra főangyalok serege áll, lejjebb pedig két főangyal tartja az istenpalástokat. A kompozíció felső és alsó mezőiben kerubok látszanak."

"A jeleneten az isteni koronázási aktus fenségessége uralkodik, minden szereplő szertartásos, ünnepélyes pózban végzi a rá háruló feladatot. Egyedül az Atyaisten pillant föl tevékenysége közben, s tekint végig Szegeden s a nagy mindenségen, jelezve, hogy nagy alkotásáról, a nagy mindenségről pillanatig sem feledkezik meg, hisz mindent tud, mindent lát, hogy jutalmaz és büntet ha kell." — vallotta művéről a szerző.
Források:
Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái, 1993 (402. o.)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Fogadalmi_templom_(Szeged)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Márton_Ferenc_(festő)
http://lexikon.katolikus.hu/Z/Zsellér.html

Cedrus műlapja


Tagi gyűjteményben
Szegedi Dóm alkotásai

Cím alapján hasonló

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotók
Márton Ferenc (festőművész)Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
228108
Feltöltve
2016.01.01. 10:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ40/10 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.01.01. 10:06

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotók
Márton Ferenc (festőművész)Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
228109
Feltöltve
2016.01.01. 10:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/8 • ISO720

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.01.01. 10:06

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotók
Márton Ferenc (festőművész)Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
228110
Feltöltve
2016.01.01. 10:07
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.01.01. 10:07

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotók
Márton Ferenc (festőművész)Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
317822
Feltöltve
2018.07.12. 22:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/7 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.12. 22:33

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotók
Márton Ferenc (festőművész)Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
317823
Feltöltve
2018.07.12. 22:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/2 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.12. 22:37
Összesen 5 fotó

Műlap története

21.12.19. 11:50
Megérintettem a "Szentháromság" alkotást
18.07.12. 22:37
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
18.07.12. 22:33
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
16.09.30. 11:00
Megérintettem a "Szentháromság" alkotást
16.01.01. 10:46
Cedrus publikálta "Szentháromság" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.