Mádl Ferenc síremléke

Budapest, VIII. kerület, Kerepesi út 16.
További képek a Fotólistában

Budapest
VIII. kerület, Kerepesi út 16.
28-1-40 sírhely

Felállítás2012. június 6.

Almási Balázs (tervező)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2015.12.29. 21:58
Mióta elkészült a síremlék, van, hogy megállok, de mentemben is elgondolkodom a látható, ill. feltételezhető üzeneten. Különösen igaz ez, hiszen a parcella másik – úgy a magyar történelem, mint az alkotás szempontjából – jellegzetes síremléke, ill. "megfogalmazása" olyan szinten eltérő, hogy szinte egymás hatását erősítik.
Ez a síremlék elegáns egyszerűséggel, finom elemekkel ábrázol egy életutat úgy, hogy belekomponálja a tájat, a parcella részletét.

Mádl Ferenc (1931–2011) jogi pályán indult, jogtudós és egyetemi tanár, kutatási területén nemzetközileg ismert tudósként tevékenykedett.
A rendszerváltást követően közéleti pályára tért, 2000-től 2005-ig között a Magyar Köztársaság elnöke volt.

A síremlék tervezője írja az alkotásról:

"A végtelen mindenség vagy a Semmi? A kettő közt alapvetően csak a hit fest különbséget. A „semmibe” vezető út talán egy életút, amelyen csupán egy állomás a síremlékben megjelenített dimenzióváltás.

Az üvegkristály mint égi fénysugár ér földet; finom ragyogása, s a napsugarak által életre keltett kereszt olyan, akár törékeny értékeink: a hit, a tartás, s a gondolat kisugárzásai.

A megálmodott kompozíció a téri adottságok, az idő és az időjárás sajátságaira épül, és egy hangsúlyos optikai illúzión alapul. A megközelítés irányából először a fekvő monolit gránittömb sírkő, majd a mögötte álló aszimmetrikus üvegpiramis tárul fel. A síremlék keresztje csak egy bizonyos napállásnál, a kristályszerű gúlán áthatoló napsugarak fényében tűnik fel, s legszebb képét a kereszt épp a temetés évfordulóján mutatja."
Források:
http://www.almasibalazs.hu/?p=714

Cím alapján hasonló

"Mádl Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Almási Balázs (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227745
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.12.25. 18:35
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.25. 18:35
2012. október

"Mádl Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Almási Balázs (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227744
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.12.25. 18:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.25. 18:34
2012. október

"Mádl Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Almási Balázs (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227746
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.12.25. 18:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.25. 18:36
2012. október

"Mádl Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Almási Balázs (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227747
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.12.25. 18:37
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.25. 18:37
2012. október

"Mádl Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Almási Balázs (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227753
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.12.25. 18:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.25. 18:40

227748
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.12.25. 18:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/500 • ISO80

Göröntsér Vera 15.12.25. 18:38

227754

227749

227751
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.12.25. 18:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ38/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.25. 18:39
2012. október

"Mádl Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Almási Balázs (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227750
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.12.25. 18:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.25. 18:38
2012. október

"Mádl Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Almási Balázs (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227752
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.12.25. 18:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.25. 18:39
2012. október

"Mádl Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Almási Balázs (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238742
Feltöltve
2016.04.28. 09:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.28. 09:31

"Mádl Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Almási Balázs (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238741
Feltöltve
2016.04.28. 09:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.28. 09:31

"Mádl Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Almási Balázs (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
238740
Feltöltve
2016.04.28. 09:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ800/100 • 1/950 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.28. 09:31

"Mádl Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Almási Balázs (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
253654
Feltöltve
2016.09.29. 21:39
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ100/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 16.09.29. 21:39

"Mádl Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Almási Balázs (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
253655
Feltöltve
2016.09.29. 21:39
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

253656
Feltöltve
2016.09.29. 21:40

Neményi Margó 16.09.29. 21:40

"Mádl Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Almási Balázs (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453088
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2021.08.04. 09:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/40 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 09:41
2014. november
Összesen 18 fotó

Műlap története

21.08.04. 09:41
1 új fotót töltöttem a "Mádl Ferenc síremléke" műlaphoz
19.04.10. 11:01
Megérintettem a "Mádl Ferenc síremléke" alkotást
16.09.29. 21:40
1 új fotót töltöttem a "Mádl Ferenc síremléke" műlaphoz
16.09.29. 21:39

16.04.28. 09:31

15.12.29. 21:58
Göröntsér Vera publikálta "Mádl Ferenc síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.