Babics Antal mellszobra

Budapest, VIII. kerület, Üllői út 78/b.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Babics Antal: a hazai urológia-nefrológia iskola megteremtője

Budapest
VIII. kerület, Üllői út 78/b.
A SOTE Urológiai klinika lépcső feljárójában

Felállítás2002

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Domby
2016.01.16. 22:35
Babics Antal ( 1902 - 1992 ) orvos, urológus, nefrológus, sebész, egészségpolitikus. http://baratikor.semmelweis.hu/galeria/page.php?id=147 Orvosi pályáját 1929-ben kezdte. A több évtizedes munkássága az emberi vesével kapcsolatos betegségek kutatására irányult. Több ismert egészségügyi intézetben dolgozott felelős beosztásokban, 1975-ben a budapesti Urológia Klinikáról ment nyugdíjban. Az egészségügyben úgy vallják, hogy a világháború után Ő volt a magyar urológia-nefrológia iskola megteremtő alakja. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, majd 1950-ben rendes tagjává választották. http://mta.hu/tortenetitar?PersonId=26193
Politikusként az egészségüggyel foglalkozott. Rövid ideig egészségügyi miniszter is volt.
Kossuth-díjat 1951-ben kapta meg, ezen kívül több állami és egészségügyi elismerésben is részesült.
Az urológus orvos mellszobra, melynek alkotója Domonkos Béla egy posztamensen látható http://artportal.hu/lexikon/muveszek/domonkos-bela-4372
Források:
http://www.nevpont.hu/view/463
http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/magyar-orvoseletrajzi/ch03s03.html

Domby műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Babics Antal mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227474
Feltöltve
2015.12.20. 11:46
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.12.20. 11:46

"Babics Antal mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227476
Feltöltve
2015.12.20. 11:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.12.20. 11:49

"Babics Antal mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227477
Feltöltve
2015.12.20. 11:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.12.20. 11:51

"Babics Antal mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227637
Feltöltve
2015.12.22. 17:37
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.12.22. 17:37

"Babics Antal mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227638
Feltöltve
2015.12.22. 17:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.12.22. 17:39

"Babics Antal mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227639
Feltöltve
2015.12.22. 17:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.12.22. 17:41

"Babics Antal mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
410181
Feltöltve
2020.07.22. 21:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/8 • 12.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 20.07.22. 21:49

"Babics Antal mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419465
Feltöltve
2020.10.09. 17:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/100 • 5.5mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.09. 17:56

"Babics Antal mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419466
Feltöltve
2020.10.09. 17:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800

419467

419468
Feltöltve
2020.10.09. 17:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.09. 17:56

"Babics Antal mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419469
Feltöltve
2020.10.09. 17:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/15 • 7.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.09. 17:56

"Babics Antal mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
419470
Feltöltve
2020.10.09. 17:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.3mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.10.09. 17:56

Adalék vagy máshol

"Babics Antal mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
228824
Feltöltve
2016.01.09. 17:22
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 16.01.09. 17:22
Összesen 14 fotó

Műlap története

20.10.14. 19:44
A "Babics Antal mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.09. 17:56
6 új fotót töltöttem a "Babics Antal mellszobra" műlaphoz
20.07.27. 23:36
A "Babics Antal mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.07.22. 21:49
1 új fotót töltöttem a "Babics Antal mellszobra" műlaphoz
18.04.02. 13:15
Megérintettem a "Babics Antal mellszobra" alkotást
16.10.05. 10:45
Megérintettem a "Babics Antal mellszobra" alkotást
16.01.16. 22:35
A közösség publikálta Domby "Babics Antal mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.