Árpád fejedelem mellszobra

Homokkomárom, Petőfi Sándor utca 3.

Homokkomárom
Petőfi Sándor utca 3.
A kegytemplomhoz kiépített út mellett a negyedik szobor.

Felállítás2007

Csávás Csaba (fafaragó)
Tislér Zoltán (fafaragó)

Móritz István
2015.12.17. 09:52
Árpád fejedelem emlékműve a pozsonyi csata 1100 éves évfordulójának állít emléket. "907. július 7-én kapott halálos sebet a pozsonyi győztes csatában a magyar történelem meghatározó egyénisége Árpád fejedelem. Neve a mai magyar köztudatban a 896-os "honfoglaláshoz" kapcsolódik, a vérszövetséghez, a pusztai szerhez, ahol a magyarság megmutatta mi is a valódi összefogás, ám a kései utódok már alig tudhatnak valamit középkori uralkodóházunk megalapítójáról. A vezérről, a nagyszerű államférfiról, akit gyermekkorától fogva harcosnak neveltek, akit bizánci császárok kértek szövetségesüknek, aki a Nyék törzs vezetőjeként 20 éves korától hadjáratokat vezetett, aki Megyer törzs vezéreként, és aki népe élén bevonult a Kárpát-medencébe. Keveset tudnak az emberről, az apáról, akinek négy fia esett el a honvédő küzdelemben, és aki maga is karddal a kezében kapott halálos sebet hazája védelmében. " A mellszobor posztamensén a következő felirat olvasható:"Árpád fejedelem, a pozsonyi csata emlékére. Itt élned halnod kell. 907 - 2007 " A hátsó oldalon: "Csingahegyi napok", itt készült az alkotás és két oldalt pedig az alkotók szignója van elhelyezve.
Források:
http://domonyi.aries.hu/Pozsonyi_csata_West-Point.html#.Vm3-tL9AoaE
https://www.youtube.com/watch?v=PvPXgDa7cnw



Cím alapján hasonló

"Árpád fejedelem mellszobra" c. alkotás fotói Homokkomárom településről

Feltöltő
Azonosító
227000
Feltöltve
2015.12.14. 00:21
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ50/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.12.14. 00:21

"Árpád fejedelem mellszobra" c. alkotás fotói Homokkomárom településről

Feltöltő
Azonosító
226999
Feltöltve
2015.12.14. 00:21
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ34/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.12.14. 00:21

"Árpád fejedelem mellszobra" c. alkotás fotói Homokkomárom településről

Feltöltő
Azonosító
227001
Feltöltve
2015.12.14. 00:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ45/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.12.14. 00:22

"Árpád fejedelem mellszobra" c. alkotás fotói Homokkomárom településről

Feltöltő
Azonosító
227098
Feltöltve
2015.12.14. 20:12
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.12.14. 20:12

"Árpád fejedelem mellszobra" c. alkotás fotói Homokkomárom településről

Feltöltő
Azonosító
227002
Feltöltve
2015.12.14. 00:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ45/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.12.14. 00:22

"Árpád fejedelem mellszobra" c. alkotás fotói Homokkomárom településről

Feltöltő
Azonosító
227097
Feltöltve
2015.12.14. 20:11
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.12.14. 20:11
Összesen 6 fotó

Műlap története

15.12.17. 09:52
A közösség publikálta Móritz István "Árpád fejedelem mellszobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.