Muhr Ottmár-mellszobor

Sopron, Deák tér 33.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Limanovai hősök parancsnoka

Sopron
Deák tér 33.
Deák tér Lenkey utca kereszteződésénél található az alkotás

Felállítás2015. december 12.

Szabolcs Erzsébet
2015.12.14. 12:58
Sopronban 2015. december 12-én a meghirdetett program szerint 11 órakor a Deák téren avatták fel ünnepélyes keretek között Muhr Ottmár a soproni Nádasdy huszárok parancsnokának mellszobrát. Az 1914-es limanovai ütközetben halt hősi halált tiszttársaival, több száz katonájával együtt. A Deák téren állt már egy monumentális emlékmű, melyet 1950-ben leromboltak. A frissen avatott szobor alig távolabb, pár méterre áll a régi Limanovai emlékmű helyétől. December 12-dikét a limanovai csata emléknapjává nyilvánították, ilyenkor minden évben rendezvénysorozattal adózik a város emléküknek.

Az ezredparancsnok szobrának felavatásán jelen voltak a város polgármestere, a katonai hagyományőrzők, a magyar honvédség dandártábornoka, valamint Muhr Albert a hős ezredes unokája.
Források:
http://cyberpress.hu/muhr-ottmar-a-limanovai-csata-hose-emleket-orzi-szobor-a-deak-teren/
http://cyberpress.hu/muhr-ottmar-szobor-lesz-a-deak-teren/
További linkek
http://mindenamisopron.hu/felavattaak-muhr-othmar-szobrat/
http://www.soproniszig.hu/files/files/nagy_haboru_soproni_szechenyi_gimnazium_weblapra.pdf

Cím alapján hasonló

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
226958
Feltöltve
2015.12.13. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ56/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.12.13. 21:04

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
226945
Feltöltve
2015.12.13. 20:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.12.13. 20:44

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
226947
Feltöltve
2015.12.13. 20:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ40/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.12.13. 20:47

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
226949
Feltöltve
2015.12.13. 20:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ40/10 • 1/20 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.12.13. 20:48

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
226950
Feltöltve
2015.12.13. 20:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ32/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.12.13. 20:49

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
226951
Feltöltve
2015.12.13. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.12.13. 20:50

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
226952
Feltöltve
2015.12.13. 20:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ56/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.12.13. 20:51

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
226953
Feltöltve
2015.12.13. 20:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ56/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.12.13. 20:53

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
226956
Feltöltve
2015.12.13. 20:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ28/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.12.13. 20:59

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
226954
Feltöltve
2015.12.13. 20:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ56/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.12.13. 20:54

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
226955
Feltöltve
2015.12.13. 20:57
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ32/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.12.13. 20:57

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
226957
Feltöltve
2015.12.13. 21:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ40/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.12.13. 21:01

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246304
Feltöltve
2016.07.19. 22:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.19. 22:38

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246305
Feltöltve
2016.07.19. 22:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.19. 22:39

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246306
Feltöltve
2016.07.19. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.19. 22:40

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246307
Feltöltve
2016.07.19. 22:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.19. 22:41

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
493398
Feltöltve
2022.07.14. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/100 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.14. 08:50

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
493399
Feltöltve
2022.07.14. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.14. 08:50

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
493400
Feltöltve
2022.07.14. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/125 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.14. 08:50

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
493401
Feltöltve
2022.07.14. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 52mm • ISO100

493402

493403
Feltöltve
2022.07.14. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.14. 08:50

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
493404
Feltöltve
2022.07.14. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.14. 08:50

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
493405
Feltöltve
2022.07.14. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/320 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.14. 08:50

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
493406
Feltöltve
2022.07.14. 08:50
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/40 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.14. 08:50

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
493407
Feltöltve
2022.07.14. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.14. 08:50

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
493408
Feltöltve
2022.07.14. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.14. 08:50

"Muhr Ottmár-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
493409
Feltöltve
2022.07.14. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.14. 08:50
Összesen 28 fotó

Műlap története

22.07.14. 08:50
12 új fotót töltöttem a "Muhr Ottmár-mellszobor" műlaphoz
20.05.29. 19:22
Megérintettem a "Muhr Ottmár-mellszobor" alkotást
16.07.19. 22:41
1 új fotót töltöttem a "Muhr Ottmár-mellszobor" műlaphoz
16.07.19. 22:40
1 új fotót töltöttem a "Muhr Ottmár-mellszobor" műlaphoz
16.07.19. 22:39
1 új fotót töltöttem a "Muhr Ottmár-mellszobor" műlaphoz
16.07.19. 22:38
1 új fotót töltöttem a "Muhr Ottmár-mellszobor" műlaphoz
15.12.14. 16:35
A "Muhr Ottmár-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.12.14. 12:58
A közösség publikálta Szabolcs Erzsébet "Muhr Ottmár-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.