Budapest, III. kerület, Kelta utca 2.

Budapest
III. kerület, Kelta utca 2.
A Zsigmond Király Főiskola aulájába belépve, jobb kéz felől, a sorozat utolsó tagja

Felállítás2006

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.12.12. 21:36
A Magyar származású Nobel-díjasok sorozatának tagja Gábor Dénes (1900–1979) fizikus, gépészmérnök, villamosmérnök. Életútjának legfőbb részletei olvashatók a forrás rovatban jelölt cikkekben.
A tudósnak a fizikai Nobel-díjat 1971-ben "a holográfia módszerének felfedezéséért és fejlesztéséért" ítélték oda. Ennek nem kis érdekessége, hogy az eljárás elvét már évtizedekkel korábban felfedezte, de egy kis továbbfejlesztés révén vált vezető tudományos hírré.

Gábor Dénes a feltalálás időpontját megelőzően tíz évvel (1937) települt át Angliába, ahol felvette az állampolgárságot is. 1947-ben született meg a holográfia elve: egy képrögzítő eljárás, ami a fény hullámtermészetén alapul, így "a tárgy struktúrájáról tökéletes térhatású, vagyis háromdimenziós kép hozható létre". A tudós által adott elnevezés két görög szóra vezethető vissza: „egész”, „teljes” és „írás”, „irat”, mivel az eljárás révén a kép rögzítésekor minden eddigieknél több információt lehetett rögzíteni.
Az eljárás kidolgozásakor Gábor elektronhullámokat alkalmazott, a kapott képeket az "elektronmikroszkópos képek felbontóképességének tökéletesítésére használta".
Két elektromérnök, Emmett N. Leith és Juris Upatnieks (Michigani Egyetem/1963) annyiban fejlesztette tovább az eljárást, hogy az akkor kifejlesztett (szintén Nóbel-díjat érdemlő) lézer fényt https://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%A9zer alkalmaztak, így nagy-részletességű képekből álló filmszalagot állítottak elő háromdimenziós képek készítéséhez.
Továbbiakat ld. még https://hu.wikipedia.org/wiki/Hologr%C3%A1fia

Természetesen Gábor Dénes a mérnöki fizika terén sok más nagy jelentőségű témával is foglalkozott, ahol alapvető jelentőségű eredményeket tudhat magáénak. Foglalkoztatta a tudomány társadalmi hatása is.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1bor_D%C3%A9nes_(fizikus)
http://wignerkozepiskola.hu/wigner/iskola/szoborpark.html
http://tudosnaptar.kfki.hu/localhost/egyen.php?namenev=gabord&nev5=G%E1bor+D%E9nes
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hologr%C3%A1fia
További linkek
http://www.hegyvidekujsag.eu/archivum/archivum-2007-xxxvii/kampfl-jozsef-nobel

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Gábor Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226797
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2015.12.11. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.11. 20:50
2015. április

"Gábor Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226785
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2015.12.11. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.11. 20:44
2015. április

"Gábor Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226786
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2015.12.11. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO320

226790
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2015.12.11. 20:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.11. 20:45
2015. április

"Gábor Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226791
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2015.12.11. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/80 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.11. 20:46
2015. április

"Gábor Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226794
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2015.12.11. 20:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.11. 20:47
2015. április

"Gábor Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226792
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2015.12.11. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/80 • ISO800

226793

226796
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2015.12.11. 20:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO800

226789
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2015.12.11. 20:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.11. 20:45
2015. április

"Gábor Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226787
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2015.12.11. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.11. 20:44
2015. április

"Gábor Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226795
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2015.12.11. 20:47
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.11. 20:47
2015. április
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.12.14. 14:27
A "Gábor Dénes" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.12.12. 21:36
Göröntsér Vera publikálta "Gábor Dénes" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.