Párizs (Paris), Place des Fêtes

Alternatív, helyi címek:Labirintus-szökőkút, Fontaine labyrinthe
Angol cím:Labyrinth Fountain

Párizs (Paris)
Place des Fêtes
A fasor felől célszerű megközelíteni

Avatás1987


László Mária
2015.11.30. 06:31
A Belleville dombjáról az egész várost uralja ez a régi Párizst idéző történelmi negyed festői utcáiból megközelíthető, toronyházakkal és széles sétánnyal övezett hatalmas tér.
1980-ban a város pályázatot hírdetett az 1960-as években épült rendezetelen városrészek humanizálását szolgáló szökőkútak tervezésére, alapvetően azzal a céllal, hogy ember és környezetének elveszett egyensúlyát a köztéri alkotásoknak a város szövetébe való integrálásával helyerállítsa. A pályázatot André Wogenscky neves francia építész magyar származású felesége, Marta Pan nyerte meg.
Az 1986-ban tevezett amfiteátrumra emlékeztető szökőkútat 1987-ben avatták. Az öt excentrikus körsor alaprajzú medence lépcsős emelkedőben végződik, melyet egyik oldalról betonfal kísér, illetve zár le; ez a teraszos kiképzés nem csupán összeköti a tereket, hanem önmaga is térré válik. A Labirintus fehér kavicsokkal kövezett folyosóin csordogáló víz a természetes vízfolyások stilizált képe, melynek vizuálisan megnövekedett sebessége az ellentétes írányú áramlásnak köszönhető.
Források:
[1] Cserba Júlia: Magyar képzőművészek Franciaországban 1903-2005. Budapest, Vince Kiadó, 2006. 194. oldal
[2] Fontaine-labyrinthe
https://fr.wikipedia.org/wiki/Fontaine-labyrinthe
[3] Paris : Fontaine labyrinthe de Marta Pan
http://www.parisianshoegals.com/2013/08/paris-fontaine-labyrinthe-de-marta-pan.html
További linkek
[1] Fontaine-labyrinthe
https://fr.wikipedia.org/wiki/Fontaine-labyrinthe



Tagi gyűjteményben
Határon túl

Cím alapján hasonló

"Labirintus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
225676
Feltöltve
2015.11.26. 10:40
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.11.26. 10:40

"Labirintus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
225677
Feltöltve
2015.11.26. 10:41
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.11.26. 10:41

"Labirintus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
225678
Feltöltve
2015.11.26. 10:42
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.11.26. 10:42

"Labirintus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
225679
Feltöltve
2015.11.26. 10:43
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.11.26. 10:43

"Labirintus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
225680
Feltöltve
2015.11.26. 10:45
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.11.26. 10:45

"Labirintus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
225681
Feltöltve
2015.11.26. 10:46
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.11.26. 10:46

"Labirintus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
225682
Feltöltve
2015.11.26. 10:47
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.11.26. 10:47

"Labirintus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
225683
Feltöltve
2015.11.26. 10:49
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.11.26. 10:49

"Labirintus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
225684
Feltöltve
2015.11.26. 10:51
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.11.26. 10:51

"Labirintus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
225685
Feltöltve
2015.11.26. 10:52
EXIF információk...
Microsoft / Lumia 930
ƒ240/100 • 1/20 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.11.26. 10:52

"Labirintus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
225686
Feltöltve
2015.11.26. 10:53
EXIF információk...
Microsoft / Lumia 930
ƒ240/100 • 1/25 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.11.26. 10:53

"Labirintus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
225687
Feltöltve
2015.11.26. 10:53
EXIF információk...
Microsoft / Lumia 930
ƒ240/100 • 1/25 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.11.26. 10:53

"Labirintus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Párizs (Paris)
Feltöltő
Azonosító
382836
Fotózva
2015. november
Feltöltve
2019.11.07. 21:02
EXIF információk...
Microsoft / Lumia 930
ƒ240/100 • 1/21 • 4.5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.11.07. 21:02
2015. november
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.11.07. 21:02
1 új fotót töltöttem a "Labirintus" műlaphoz
15.11.30. 06:31
László Mária publikálta "Labirintus" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.