Budapest, VI. kerület, Bajza utca 41..

Állapot: Megrongálódott

Budapest
VI. kerület, Bajza utca 41..
A kálvária épülete előtt az út mellett (Korábban a Stróbl-műterem közelében volt).

Felállítás2010

Göröntsér Vera
2015.11.20. 19:47
Az Epreskert, a Képzőművészeti Egyetem gyakorlati képzésének színhelye, de egyben kiállítások, különböző programok és főleg év, mint év a hallgatók diplomamunkájának bemutatási lehetősége. Egy hely, ahová rendszeresen vissza kell térni, mert jó látni, ami "örök" (helyet kap, maradandó) és jó látni az újat, ami aktuális, ami változik.

Ez a csigaház 2010 óta fekszik a kertben. Tengert kívánna, fövenyt, hiszen formájából ítélve egy tengeri csiga háza lenne... Talán egy pályázat itt maradt, kicsit sérült darabja (nem diplomamunka, mert azok nyomon követhetők az MKE honlapján).
Az alkotó 2009-től hallgatója az egyetemnek és /mint látható/, már korán megmutatta magát.
Amire nincs infó, mi volt a 2010-es pályázat (?) témája, tárgya? A kezdő növendék (aki restaurátor és szobrász szakon is felvételt nyert és 2014-től mesterképzésen folytatta tanulmányait) egy természetes formát vett alapul, gondolatait csak találgatni lehetne.

Meglehet, ez a csigaház egyszerűen az, ami. Másrészt ehet, hogy csavarodó formája mégis a jövő felé vezet, hiszen 2012-ben az akkor harmadéves hallgató már pályázatnyertes művet tudhat magának, Csavart forma címmel http://www.lakaskultura.hu/hirek/muveszeti-kiserletek-dremellel-5122
Ami biztos, egy pálya akkor indult, ennek lenyomata ez a kicsit sérült, időjárás-rágta forma, a /leendő?/ művész pedig azóta megjárta Villányt és több kiállításon is megmutatta magát.
Források:
http://www.mke.hu/about/epuletek.php
https://www.behance.net/majresz

Cím alapján hasonló

"Csigaház" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225113
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.11.20. 17:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.20. 17:28
2014. június

"Csigaház" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225114
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.11.20. 17:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.20. 17:28
2014. június

"Csigaház" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225115
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.11.20. 17:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.20. 17:29
2014. június

"Csigaház" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225116
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.11.20. 17:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO320

225117
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.11.20. 17:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO500

225120
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.11.20. 17:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.20. 17:30
2014. június

"Csigaház" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225119
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.11.20. 17:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.20. 17:30
2014. június

"Csigaház" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225118
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.11.20. 17:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.20. 17:29
2014. június

"Csigaház" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225112
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.11.20. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.20. 17:27
2014. június

"Csigaház" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239956
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.05.11. 09:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.11. 09:24
2013. június

"Csigaház" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279696
Feltöltve
2017.05.30. 11:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.30. 11:34

"Csigaház" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279697
Feltöltve
2017.05.30. 11:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/180 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.30. 11:34

"Csigaház" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359455
Feltöltve
2019.06.10. 11:27
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ180/100 • 1/9 • 4.4mm

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.06.10. 11:27

"Csigaház" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359456
Feltöltve
2019.06.10. 11:27
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ180/100 • 1/9 • 4.4mm • ISO600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.06.10. 11:27
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.06.10. 11:27
1 új fotót töltöttem a "Csigaház" műlaphoz
19.06.10. 11:27
1 új fotót töltöttem a "Csigaház" műlaphoz
17.05.30. 22:25
A "Csigaház" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.30. 11:34
1 új fotót töltöttem a "Csigaház" műlaphoz
17.05.30. 11:34
1 új fotót töltöttem a "Csigaház" műlaphoz
17.05.29. 17:10
Megérintettem a "Csigaház" alkotást
16.05.11. 09:24
1 új fotót töltöttem a "Csigaház" műlaphoz
15.11.20. 19:47
Göröntsér Vera publikálta "Csigaház" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.