Mécs László
Édesapja falusi tanító volt, Kassán járt középiskolába, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin szakos hallgatója volt. 1914-ben belépett a premontrei rendbe, 1918-ban pappá szentelték Jászóváron.
A felvidéki premontrei gimnáziumok megszűnése után jászóvári könyvtáros, 1920-1929 között nagykaposi plébános volt, majd 1930-tól Királyhelmec plébánosa, ott is mellszobrot emeltek az emlékére. https://www.kozterkep.hu/~/14156/Mecs_Laszlo_Kiralyhelmec_2006.html
"1935-ben sikeres erdélyi körutat tett, és megfordult Franciaországban, és a Benelux államokban is. Ekkor találkozott Paul Valéryvel, aki 1944-ben előszót írt a második francia nyelvű verseskötetéhez. 1941-1942 között a Vigilia főszerkesztője volt.
1944-ben elhagyta Királyhelmecet. 1945 után barátainál, rokonainál, Csornán és Pannonhalmán visszavonulva élt. 1953-ban koholt vádak alapján 10 évi börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban rehabilitálták. 1957-től ismét lelkipásztori tevékenységet folytatott. 1958 tavaszától rendszeresen prédikált az óbudai plébániatemplomban. 1978-ban Pannonhalmán ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját. Hagyatékát a pannonhalmi bencések gondozzák."
Költészete újhumanista, amelyben a szolgálat- és küldetés-jelleg, az eszméltető hang a döntő. Keresztény életigenlése a gazdag, sokszínű élet teljességét hirdeti.
Művei: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9cs_L%C3%A1szl%C3%B3#M.C5.B1vei
Nagykaposon a római katolikus templom 1807- ben épült fel klasszicista stílusban. A bejárat előtti téren - a rózsák kertjében - van Mécs László bronzból készült mellszobra, Borsi Antal sárospataki szobrászművész alkotása, mely Mécs László születésének 100. évfordulójára készült. A templomban elhelyezett emléktábla és portré is emlékeztet Mécs László pap-költő nagykaposi működésére.
http://www.vkapusany.sk/hu/o-meste/kulturne-pamiatky
http://www.zemplenimuzsa.hu/10_1/borsi.htm
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b0b64914ea3f3f838e7642e80a7d5d4c_4.jpg)
"Mécs László" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ac05ef7a5a1d2966d9c8a235cb460325_4.jpg)
"Mécs László" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/2000 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0430badcef30cc172eca220fd5f10fa4_4.jpg)
"Mécs László" c. alkotás fotói
ƒ110/10 • 1/1000 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ee1f41a4948a5387c9f2145fcd269b43_4.jpg)
"Mécs László" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/2000 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/32aeb50458e27a52c0b8c54a4be34e61_4.jpg)
"Mécs László" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/05eac606b11084613f6ccfdfa3a78cb6_4.jpg)
"Mécs László" c. alkotás fotói
ƒ100/10 • 1/2000 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c0747464b3ff8d199a9778aef47dd41b_4.jpg)
"Mécs László" c. alkotás fotói
ƒ110/10 • 1/1000 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/68227e5cc172d6b6e623b9768331e1ac_4.jpg)
"Mécs László" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1b6fe0fcd3c24a5d8dbf539c1c9ecb9c_4.jpg)
"Mécs László" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/1300 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/33cff62a7d41171037a1c8807ce2f660_4.jpg)
"Mécs László" c. alkotás fotói
ƒ100/10 • 1/1300 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ff5e8b67ffc6f6a05f30050b5d8f28bb_4.jpg)
"Mécs László" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/2000 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/17c55e762a5d03171b4b20efea032cc1_4.jpg)
"Mécs László" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!