Nagyatád, Göröndi utca

Állapot: Elpusztult

Nagyatád
Göröndi utca
A Nagyatádi Szoborparkban állt.

Felállítás1975


TundeK62
2015.10.31. 22:45
Az idős művész 1975-ben, az első Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelepen vett részt, mint a telep mentora.
Rippl-Rónai József nevelt fia 1926-tól 1940-ig élt Párizsban. 1945-ben telepedett le Pécsett, ahol ma több köztéri plasztikája is áll a tereken, illetve nevét viseli a modern alkotásokat bemutató múzeum.
Azon az első szimpozionon felajánlotta egyik régi kisplasztikáját, hogy azt a nagyatádi szoborparkban felnagyítva készítsék el, állítsák fel a telep asszisztensei. A kísérlet felemásan sikerült, az összekötő elemek néhol nem bírták el a gömbök terhét, meg-megroggyant, s néha összedőlt. Végül 20 év múlva, 1995-ben mondták ki a nagyméretű plasztika végleges megsemmisülésének tényét.

2015 szeptember közepén a szoborpark ügyeit intéző munkatárs azt mondta, hogy a park 40 éves évfordulójára több alkotást újra megalkotnak, és a most láthatóak is nagy felújításon mennek át a közeljövőben.
Pontos listát nem tudok, de lehet reménykedni, hátha ez az alkotás is köztük lesz. A mai technika már lehetővé tenné, hogy tartósabb mű szülessen. A mű eredetileg több méter magas volt, csakúgy, mint a többi mű a parkban.

Az archív képek közül az Új Tükör képes nagyatádi beszámolóját 30 éve őrzöm, de nem tudom pontosan, melyik számban volt benne, csak az derül ki a szövegből, hogy 1985-ben jelent meg.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/martyn-ferenc-173
https://hu.wikipedia.org/wiki/Martyn_Ferenc

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Vallomások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
223600
Forrás
Új Tükör 1985
Évszám
1985
Feltöltve
2015.10.31. 22:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.31. 22:08
1985, Archív felvétel

"Vallomások" c. alkotás fotói

Fotó: Durgó Tibor
Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
223599
Forrás
http://n-mk.hu/szoborpark/alkotoidenyek---alkotasok/alkotoideny-1975-#!prettyPhoto[gallery1]/32/
Évszám
1975
Feltöltve
2015.10.31. 22:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.31. 22:07
1975, Archív felvétel
Fotó: Durgó Tibor

"Vallomások" c. alkotás fotói

Fotó: Durgó Tibor
Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
223598
Forrás
http://n-mk.hu/szoborpark/alkotoidenyek---alkotasok/alkotoideny-1975-#!prettyPhoto[gallery1]/33/
Évszám
1975
Feltöltve
2015.10.31. 22:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.31. 22:07
1975, Archív felvétel
Fotó: Durgó Tibor

"Vallomások" c. alkotás fotói

Fotó: Durgó Tibor
Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
223601
Forrás
http://n-mk.hu/szoborpark/alkotoidenyek---alkotasok/alkotoideny-1975-#!prettyPhoto[gallery1]/34/
Évszám
1975
Feltöltve
2015.10.31. 22:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.31. 22:14
1975, Archív felvétel
Fotó: Durgó Tibor

"Vallomások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
226289
Forrás
A Nagyatádi Nemzetközi Szobrász Alkotótelep tíz éve
Feltöltve
2015.12.03. 15:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.12.03. 15:32
Archív felvétel

"Vallomások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
281119
Forrás
Symposion 1975–1976 (Nagyatád, 1977)
Évszám
1975
Feltöltve
2017.06.11. 01:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.11. 01:12
1975, Archív felvétel

"Vallomások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
281120
Forrás
Symposion 1975–1976 (Nagyatád, 1977)
Évszám
1975
Feltöltve
2017.06.11. 01:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.11. 01:13
1975, Archív felvétel

"Vallomások" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
387588
Forrás
Symposion 1975–1976 (Nagyatád, 1977)
Fotózva
2017. május
Évszám
1977
Feltöltve
2019.12.13. 11:29
Képinfó
Alkotó a képen
(Martyn Ferenc)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.13. 11:29
2017. május
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.12.13. 11:29
1 új fotót töltöttem a "Vallomások" műlaphoz
15.10.31. 22:45
TundeK62 publikálta "Vallomások" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.