Lovacskázók
Több szempontból szembetűnően eltér a szoborkompozíció a dromosz többi szobrától, láthatóan különbözik a többi 15 alkotástól. Az alapkoncepció háromalakos, átlagosan 3-3,5 m magas szoborcsoportokat írt elő. Itt azonban egy kisgyermekről és 5 további figuráról van szó: tehát az elképzelésből már az alakok számát tekintve is kilóg a kompozíció, amely a "Lovacska" vízi játékot mutatja be (állítólag). (Én nem tudtam korábban, mi ez, vagyis ismertem ilyen nyakba-hátraülős-vízberángatós poénkodást, de fogalmam se volt róla, hogy van neve). Nehezen érthető, miért került be a dromosz monumentális, erőt sugárzó, agitatív és sportszobrai közé, talán azért, hogy az önfeledt játék, a szórakozás is helyet kapjon - de akkor miért nem egy ennél jellemzőbb dolgot választottak? Mivel a lovacskázást ábrázolja a szobor, így az előírt méreteket és anyagfelhasználást tekintve a figurákat nyilvánvalóan kisebbre kellett venni. Az alakok így kifejezetten csenevésznek, véznának hatnak az eddig áttekintett szobrokhoz képest is (nem a szocreál tökéletes, izmos és fáradhatatlan, modell gyanánt pózoló munkásának eszményképeit látjuk), de különösen a majd közvetlenül ezután következő, hatalmas, masszív Labdarúgók c. szoborhoz viszonyítva. Alacsonyak a központi figurák - míg a többi szoborra felnézünk, itt a szemlélővel inkább egy magasságban van a téma.
Furcsa maga a kompozíció is, van benne szocreál tartalom (a "dunaparti csónakházra" lehet asszociálni például), de későbbi játszótéri szobor is lehetne. Van benne némi modernitás, törekvés a puszta szocreál elvektől való eltérésre.
Somogyi szobrászatának későbbi jellegzetességei ugyanúgy megfigyelhetők a szobron, mint az előzőleg tárgyalt Kerényi szobornál Kerényié. Somogyi fejei, nyúlánk alakjai, jellegzetes formálása, talán már felületdolgozása is megjelennek. Viszont itt még nem láthatjuk kialakultnak a rá jellemző (szerintem nagyon klassz) darázsderekú-nagyfenekű leány típusát.
Összegezve: a szoborcsoport sem méretét, arányait, sem témáját, sem kompozícióját tekintve nem illik különösebben a dromosz többi szobra közé.
A képek között találtok egy összesítő fotót is, amelyen a teljes szoborgaléria áttekinthető, címekkel, alkotókkal, évszámokkal.
Olvasd el blogbejegyzésemet az egész szoboregyüttesről! Link alul.
Angol leírás, sztori
Blogbejegyzések a műlapról
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5e7b5bd7bf1df3164201a7dba04f7741_4.jpg)
A Dromosz - a Népstadion szoborgalériája
![](/tagok/e735cb8b779a2223304c585df5736052_5.jpg)
![](/tagok/e735cb8b779a2223304c585df5736052_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/97568290907f49dd06c9abd5470e5d19_4.jpg)
"Lovacskázók" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2de09310a06be8416f7577a9d0be2a85_4.jpg)
"Lovacskázók" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b539bb65c79f07d4c3f5e34db5bb6f16_4.jpg)
"Lovacskázók" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/02d6169051dc7f6a1aec8d9ea1c05637_4.jpg)
"Lovacskázók" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b47d928d4438d86cc003c65f2e949fe2_4.jpg)
"Lovacskázók" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/400 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7b12d66d70e6e213cfde497d341b419f_4.jpg)
"Lovacskázók" c. alkotás fotói
ƒ110/10 • 1/400 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8b5f039383f264edd8f39f8017e572e1_4.jpg)
"Lovacskázók" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/800 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/59c16473933a633cb322e5cb8e338409_4.jpg)
"Lovacskázók" c. alkotás fotói
ƒ140/10 • 1/320 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/23c913298188f4f71a2315a5bb1c7fc9_4.jpg)
"Lovacskázók" c. alkotás fotói
ƒ140/10 • 1/200 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0b3a217b9954abda937e99c29b86fbbf_4.jpg)
"Lovacskázók" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/cfa6a4f9d9c3a0b9185a15d4e1628fb9_4.jpg)
"Lovacskázók" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f8cfc74262804ce7c041b2aac0079a64_4.jpg)
"Lovacskázók" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5987624db155c97ef972b483773f31b4_4.jpg)
"Lovacskázók" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a2668-5d0fc84d04f63-30c022d78291f310d916ad50_4.jpg)
"Lovacskázók" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/500 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f7fb15dfae3e24cc447dd1e069a349b2_4.jpg)
"Lovacskázók" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!