Budapest, V. kerület, Kígyó utca 4-6.
Archív képek

Budapest
V. kerület, Kígyó utca 4-6.
Az étterem Apostok termében, a boxok faborításába építve.

Felállítás1929

Zsellér Imre (mozaikkészítő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.10.23. 20:09
Az illusztris helyen található étterem nagy múltra tekinthet vissza. 1903-ban Förster János alapította, akinek vendéglősök voltak fel- és lemenő ágon is rokonai.
1913-ban a sörözőt átépítették, majd 1929-ben kibővítették.
A nagy múltú, magát műemlékként jegyző (igaz, a muemlekem.hu oldalán nem találtam) vendéglő alapítója, története, a kialakításában részt vevők jegyzéke egy oszlopon olvasható. Neve és funkciója az idők során változott, de működése alapvetően nem – kivéve, hogy a '30-as években tevékenysége kiegészült éttermi funkcióval. A II. világháborút követően is azonos néven nyílt meg újra, azóta is, ma is régi korok hangulatát idézi.

A funkcióbővüléssel egyidősek a mozaik díszek, amelyeket az Apostolok terme nevét viselő, hagyományos boxos kialakítású éttermi részben helyeztek el. Úgy gondolom, egészen egyedi a belváros legpatinásabb részén, a századfordulót követően kialakított vendéglátó egység díszítése.
Minden box falborításába egy-egy apostol képét helyezték el, méghozzá hozzáértéssel és míves kidolgozással. Talán nem véletlen, hogy – míg Zsellér munkássága nem igazán dokumentált – az amúgy "profán" helység mozaik díszítményeit a Katolikus Lexikon szócikke jegyzi.

Az apostolok: Simon, (más néven Péter), testvére András (Zebedeus fia), Jakab és testvére János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos, Jakab (Alfeus fia) és Tádé," a kánai Simon és a karióti Júdás", aki később Jézus árulója lett. (Máté (10,2kk))
Az apostolokról és cselekedeteikről a Wikipédia szócikkében olvashatunk: https://hu.wikipedia.org/wiki/Apostol

Az apostolok ábrázolásáról a Magyar Katolikus Lexikonból: http://lexikon.katolikus.hu/A/apostol%C3%A1br%C3%A1zol%C3%A1sok.html
Források:
http://lexikon.katolikus.hu/Z/Zsell%C3%A9r.html
http://www.apostoloketterem.hu/

Kapcsolódó
Patrona Hungariae

Cím alapján hasonló

"Apostolok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
222642
Feltöltve
2015.10.22. 13:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.22. 13:35

"Apostolok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
222643
Feltöltve
2015.10.22. 13:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.22. 13:35

"Apostolok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
222655
Feltöltve
2015.10.22. 13:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/6 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.22. 13:45

"Apostolok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
222648
Feltöltve
2015.10.22. 13:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.22. 13:40

222663
Feltöltve
2015.10.22. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/6 • ISO1600

Göröntsér Vera 15.10.22. 13:48

222662

222649

222657
Feltöltve
2015.10.22. 13:46

Göröntsér Vera 15.10.22. 13:46

222656

222665
Feltöltve
2015.10.22. 13:57

Göröntsér Vera 15.10.22. 13:57

"Apostolok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
222664
Feltöltve
2015.10.22. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/6 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.22. 13:48

"Apostolok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
222661

Archív fotók

"Apostolok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
222795
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.10.23. 20:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.10.23. 20:53
Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

34 órája
Megérintettem az "Apostolok" alkotást!
19.11.04. 19:57
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "Apostolok" feltöltésünket!
18.04.07. 13:44
Megérintettem az "Apostolok" alkotást!
17.05.16. 15:17
Megérintettem az "Apostolok" alkotást!
15.10.23. 20:53
1 új fotót töltöttem az "Apostolok" műlaphoz!
15.10.23. 20:09
Göröntsér Vera publikálta "Apostolok" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.