Lemle Géza-síremlék

Pécs
Siklósi út
A pécsi köztemetőben látható, a ravatalozó épülete mögött (T parcella)

Felállítás1968

TundeK62
2016.02.14. 21:22
Igazából két síremléket kerestem a pécsi temetőben, illetve az egyik egy emlékmű volt. Ezt kaptam, láttam meg, ráadásként, a több órás séta során.
Alkotójának, Szabó Iván szobrászművésznek nem szerepel a síremlék az alkotásai között az artportálon: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szabo-ivan-233
Még szerencse, hogy az ügyben a Wehner Tibor könyve eligazít, és pontosan rögzíti felállítási évként az 1968-as dátumot.
Sajnos, Lemle Gézáról, a pécsi népművelőről nem sok mindent találtam az interneten, de talán a szép, bronzból készült dombormű is jelzi, hogy különleges ember lehetett, aki fiatalon, 43. életévében halt meg.

"A Magyar Népművelők Egyesülete Baranya Megyei Szervezete minden évben a Magyar Kultúra Napján, – a baranyai kultúra jeles személyiségéről elnevezett – Lemle Géza-díjjal ismeri el egy tagja kiemelkedő közművelődési, közösségszervezői tevékenységét. A díjat évenként egy fő kaphatja meg."
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szabo-ivan-233
http://www.komloiujsag.hu/?p=12352

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Lemle Géza-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
222208
Feltöltve
2015.10.18. 21:49
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.18. 21:49

"Lemle Géza-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
222209
Feltöltve
2015.10.18. 21:49
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

222210
Feltöltve
2015.10.18. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.18. 21:50

"Lemle Géza-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
222211
Feltöltve
2015.10.18. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/20 • ISO400

222212
Feltöltve
2015.10.18. 21:50
Képinfó
Szignó a képen

222213

222214

222215
Feltöltve
2015.10.18. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.18. 21:50

"Lemle Géza-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
222216
Feltöltve
2015.10.18. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.18. 21:50

"Lemle Géza-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
222217
Feltöltve
2015.10.18. 21:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.18. 21:51
Összesen 10 fotó

Műlap története

16.02.14. 21:22
TundeK62 publikálta "Lemle Géza-síremlék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.