Meditáció
Szent Anna utca 20-26.
A Boldogasszony Iskolanővérek fenntartásában működő Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthonban Andrea nővér kalauzolt és segített az alkotások részletes megismerésében.
Az udvarokat több alkotás is díszíti. Az egyikben található a Meditáció című alkotás. Alkotója Till Aran szobrászművész.
"A székébe süppedt, azzal szinte eggyé vált, ülő alakból egyszerre nyugodtság és feszültség sugárzik. A magába mélyedő alak tömege és az élek, vonalak gótikus ívei egyensúlyt teremtenek. A test lekerekített formái és a szék éles vonalai harmonikusan egészítik ki egymást. A szobor felépítése egy, a román stílusból még éppen csak kibontakozó, súlyos gótikus székesegyház architektúrájához hasonlítható. Tömbje magasságban és mélységben egyaránt négy, egymást fokozatosan erősítő síkra tagolódik. A ruhával egybefogott lábakkal a fej záróköve és a karok támpillérei, a mellkas ívével a szék csúcsos támlája tart egyensúlyt. A könyökben behajlított, a szék karfáján nyugvó karok kis gótikus teret zárnak körül, s e harmonikus ívek befejezése a fej tömege. ... Az arcot eltakarják a kezek, az alak csak befelé lát, egy csak számára létező, fontos problémára koncentrál. Egészen belülre, mélyre való összpontosítással a láthatatlan szemek nagyon távolra néznek. Ezt a figyelést szolgálja a kompozíció egész felépítése. Az alak tökéletes hallgatásba burkolózik, kívülről nem hatolhat el hozzá semmi. A test burkát csak a belülről kifelé ívelő gondolat szabadsága töri át. ... Méltóságával, nyugalmával megállásra, elmélyedésre kényszerít."
Az alkotás 1985-ben került a jelenlegi helyére.
A szobornak bronz változata is létezik valahol...
A szobor egyik változata az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben található, kissé más vonalvezetéssel. https://www.kozterkep.hu/~/6606/Meditacio_Budapest_1976.html
Ivanics M. Andrea SSND
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a5e0b21c10acd01277e5ae1d776bf631_4.jpg)
"Meditáció" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/25 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/803d347cb83bc882eef431dc84d7c84e_4.jpg)
"Meditáció" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/30 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c7024f830e86b41eae6468dace3fa859_4.jpg)
"Meditáció" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/25 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4dfbca481ee120972da33b14a6fe8118_4.jpg)
"Meditáció" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/20 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/debfcbecbed4a9c78e07b9a97d9d1509_4.jpg)
"Meditáció" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/25 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0112736f6b06d1bb95e4b9e3009f3fd4_4.jpg)
"Meditáció" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/15 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/00224addcc22c472afa500407d6ffedb_4.jpg)
"Meditáció" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/15 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/441670eea86e6b19b7c136cf59ab17a7_4.jpg)