Zágráb (Zagreb), Tito marsall tér
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Zdenac života
Angol cím:The Source of Life

Zágráb (Zagreb)
Tito marsall tér
A Horvát Nemzeti Színház előtt.

Felállítás1912

Göröntsér Vera
2015.10.20. 18:34
A legismertebb, legsokrétűbb és legfoglalkoztatottabb horvát szobrászművész első, "pályakezdő" alkotása ez a díszkút. Még alig 20 éves, tanulmányait még be sem fejezte, amikor részt vett egy, a Szecessziós Csoporttal közös kiállításon (1905). Itt került kiállításra először ez a műve is (pontosabban ennek gipsz változata), ami megalapozta ismertségét. Az alkotást Zágráb 1912-ben (más források szerint 1910-ben) megvásárolta, bronzba öntötték és a Nemzeti Színház előtti területen, a város központi helyén helyezték el, ahol ma is látható.

Mint a források is mutatják, az alkotásnak számtalan értelmezése lehetséges. A kút körül természetellenes testhelyzetben három szerelmespár, egy idősebb férfi és egy gyermek látható. Az életnagyságú alakokkal ábrázolt jelenet az örök mozgást és folyamatosságot, az élet körforgását szimbolizálja.
Az párban megformált alakok az élet örömét/forrását keresik, a szerelmet, az élvezetet, az élet "misztériumát" és legfőbb célját.
Belső feszültséget mutat az egyik pár magába roskadt két alakja, akikhez egy /élettelennek tűnő/ gyermek alakja is kapcsolódik. A férfi befogja fülét, a nő eltakarja arcát.

Mindezekkel szemben egy megfáradt, élete végéhez közel járó ember magányos alakja – a kompozíció központi alakja (?) – szomorúan szemléli az előtte felgyűlt vizet: amiben talán saját megélt életének cseppjeit látja.
Források:
https://hr.wikipedia.org/wiki/Ivan_Me%C5%A1trovi%C4%87
https://en.wikipedia.org/wiki/Ivan_Me%C5%A1trovi%C4%87
http://ikonartsfoundation.org/mestrovic/
https://bopaula.wordpress.com/tag/ivan-mestrovic/
http://www.croatia.org/crown/articles/9922/1/Ivan-Mestrovic-Croatian-sculptor-and-his-Chicago-Indians.html
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2015.10.20. 18:34
Ivan Meštrović "...is renowned as one of the greatest sculptors of the 20th century. [...]
In 1905 he made his first exhibit with the Secession Group in Vienna, noticeably influenced with the Art Nouveau style. His work quickly became popular..."

Three "couples in love, a baby and an old man are shown as bronze figures surrounding a fountain in the centre of Zagreb.
The sculpture, whose life-size statues are evocative of Rodin’s work, shows movement and continuum of the cycle of life. Paired human figures are embracing the well, the source of life with joy and carelessness, driven by love, life’s greatest mystery and its ultimate purpose.
The central figure in Meštrović’s masterpiece is the old man at the end of his life who is contemplating the accumulated water (the life he lived) with regret. [...]
In 1912 the sculpture was placed on the square before the building of the Croatian National Theatre in Zagreb where it still stands."

Cím alapján hasonló

"Az élet kútja" c. alkotás fotói Zágráb (Zagreb) településről

Feltöltő
Azonosító
221267
Feltöltve
2015.10.12. 20:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.12. 20:06

"Az élet kútja" c. alkotás fotói Zágráb (Zagreb) településről

Feltöltő
Azonosító
221268
Feltöltve
2015.10.12. 20:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.12. 20:07

"Az élet kútja" c. alkotás fotói Zágráb (Zagreb) településről

Feltöltő
Azonosító
221272
Feltöltve
2015.10.12. 20:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.12. 20:08

"Az élet kútja" c. alkotás fotói Zágráb (Zagreb) településről

Feltöltő
Azonosító
221269
Feltöltve
2015.10.12. 20:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

221270
Feltöltve
2015.10.12. 20:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

221276
Feltöltve
2015.10.12. 20:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.12. 20:14

"Az élet kútja" c. alkotás fotói Zágráb (Zagreb) településről

Feltöltő
Azonosító
221278
Feltöltve
2015.10.12. 20:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/125 • ISO100

221274
Feltöltve
2015.10.12. 20:13

Göröntsér Vera 15.10.12. 20:13

"Az élet kútja" c. alkotás fotói Zágráb (Zagreb) településről

Feltöltő
Azonosító
221302
Feltöltve
2015.10.13. 09:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.13. 09:45

"Az élet kútja" c. alkotás fotói Zágráb (Zagreb) településről

Feltöltő
Azonosító
221273
Feltöltve
2015.10.12. 20:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.12. 20:12

"Az élet kútja" c. alkotás fotói Zágráb (Zagreb) településről

Feltöltő
Azonosító
221271
Feltöltve
2015.10.12. 20:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.12. 20:08

"Az élet kútja" c. alkotás fotói Zágráb (Zagreb) településről

Feltöltő
Azonosító
221277
Feltöltve
2015.10.12. 20:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.12. 20:14

Archív fotók

"Az élet kútja" c. alkotás fotói Zágráb (Zagreb) településről

Feltöltő
Azonosító
222464
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.10.20. 21:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.10.20. 21:36
Archív felvétel

"Az élet kútja" c. alkotás fotói Zágráb (Zagreb) településről

Feltöltő
Azonosító
222466
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.10.20. 21:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.10.20. 21:40
Archív felvétel

"Az élet kútja" c. alkotás fotói Zágráb (Zagreb) településről

Feltöltő
Azonosító
222467
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.10.20. 21:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.10.20. 21:41

222468

222469
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.10.20. 21:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.10.20. 21:42
Archív felvétel
Összesen 17 fotó

Műlap története

19.10.21. 18:34
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "Az élet kútja" feltöltésünket!
15.10.20. 21:42
1 új fotót töltöttem az "Az élet kútja" műlaphoz!
15.10.20. 21:41

15.10.20. 21:40
1 új fotót töltöttem az "Az élet kútja" műlaphoz!
15.10.20. 21:36
1 új fotót töltöttem az "Az élet kútja" műlaphoz!
15.10.20. 18:34
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Az élet kútja" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.