Nagyatád, Göröndi utca
Archív képek

Nagyatád
Göröndi utca
A nagyatádi szoborparkban áll.

Avatás1979

Kotricz Tünde (TundeK62)
2015.11.12. 21:47
Ez az alkotás is egy védett, növényekkel körülvett "szoborfülkében" áll, nem messze a Madár és folyó című alkotástól. Az Ukrájnából, illetve akkor még a Szovjetunióból érkezett szobrász 1978-ban, 1979-ben vett részt az alkotótelep munkájában. Kijevben született 1938-ban, és ott is élt.
"Katonamítoszt megjelenítő szobor. Az erőteljes figura kérges, nyitott tenyerével fordul a néző felé. A kezek nem akarnak kapni, s nincs is mit adniuk. Kifosztottságot jeleznek csupán...
Az anya szívbe faragott katonafiú alakja mindent elmond a nézőnek a szobrász gondolataiból."

Azon kevés alkotások közé tartozik a parkban, melyek emberalakot jelenítenek meg. Nem is egyet, hanem kettőt. Az anyát, és a háborúban elveszített fiú örökké fájó emlékét.

Sajnos ezt az alkotást nem tudtam megközelíteni, és körbefotózni, mert méteres csalán állta utamat. Pedig igazán sok mindenre figyeltem a fotózás előtti felkészülés során, de álmomban nem jutott eszembe, hogy ilyen akadályokkal is szembe kerülhetek. Úgyhogy bocsi, csak egyetlen nézetből vannak fotók...

Ez az alkotás is 6-8 méter magasságú.
Források:
http://n-mk.hu/szoborpark/alkotoidenyek---alkotasok/alkotoideny-1979-#!prettyPhoto[gallery1]/11/
A Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász alkotótelep huszonöt éve (Nagyatád, 2001), 9. p.

Cím alapján hasonló

"Emlékezés" c. alkotás fotói Nagyatád településről

Feltöltő
Azonosító
220429
Feltöltve
2015.10.08. 20:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Emlékezés" c. alkotás fotói Nagyatád településről

Feltöltő
Azonosító
220430
Feltöltve
2015.10.08. 20:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Emlékezés" c. alkotás fotói Nagyatád településről

Feltöltő
Azonosító
220431
Feltöltve
2015.10.08. 20:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Emlékezés" c. alkotás fotói Nagyatád településről

Feltöltő
Azonosító
220432
Feltöltve
2015.10.08. 20:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Emlékezés" c. alkotás fotói Nagyatád településről

Feltöltő
Azonosító
220433
Feltöltve
2015.10.08. 20:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Emlékezés" c. alkotás fotói Nagyatád településről

Feltöltő
Azonosító
220434
Feltöltve
2015.10.08. 20:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Emlékezés" c. alkotás fotói Nagyatád településről

Feltöltő
Azonosító
220435
Feltöltve
2015.10.08. 20:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Archív fotók

"Emlékezés" c. alkotás fotói Nagyatád településről

Fotó: Durgó Tibor
Feltöltő
Azonosító
297390
Forrás
Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep 79–80
Feltöltve
2017.11.27. 23:50
Képinfó
Alkotó a képen
(Julij Szinkevics)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Archív felvétel
Fotó: Durgó Tibor

"Emlékezés" c. alkotás fotói Nagyatád településről

Fotó: Durgó Tibor
Feltöltő
Azonosító
297391

297392

2017.11.27. 23:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Archív felvétel
Fotó: Durgó Tibor
Összesen 10 fotó

Műlap története

15.11.12. 21:47
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Emlékezés" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.