Nándorfehérvári csata emlékműve

Kétpó, Andrásy tér 1.

Kétpó
Andrásy tér 1.
Kétpó, Andrásy tér 1. a községháza melleti téren

Felállítás2006

Varga Gábor (keramikus)

Tóth György-Gyigyi
2015.10.05. 17:22
Nándorfehérvári csata a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye, amelynek során 1456. július 4–22. között magyarok és szerbek hősiesen védték Nándorfehérvár várát (a mai Belgrád), II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd július 22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték a törököket.

Magyarország egyetlen Nándorfehérvári emlékműve Kétpón, az Andrásy téren látható. A pirogránitból készült emlékmű, Varga Gábor szobrászművész alkotása, melyet 2006-ban a diadal 550. évfordulójára emeltek. Az emlékmű hűen ábrázolja a két folyó találkozásánál, azt a földnyelven álló várat, amelynek kapujában Hunyadi János alakja látható. Jobbról és balról a két hős várvédő katona alakja; Szilágyi Mihály,és Dugovics Titusz van. A vár kis tornyában egy bronz harangot helyeztek el, amely a Nándorfehérvári csata minden évfordulóján – a déli harangszót idézve - szólaltatnak meg

Az emlékmű felállításának költségeit Kétpó Község Önkormányzata és a helyi polgárok összefogásából összegyűlt pénzből fedezték.
Források:
https://www.youtube.com/watch?v=gQAiPq0Rwqc
A történelmi eseményt feldolgozó írások, könyvtári adatgyűjtések.....

Cím alapján hasonló

"Nándorfehérvári csata emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Kétpó
Feltöltő
Azonosító
219742
Feltöltve
2015.10.05. 16:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 15.10.05. 16:58

"Nándorfehérvári csata emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Kétpó
Feltöltő
Azonosító
219746
Feltöltve
2015.10.05. 17:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 15.10.05. 17:01

"Nándorfehérvári csata emlékműve" c. alkotás fotói

Hős várvédő katona alakja; valószinű Szilágyi Mihály.
Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Kétpó
Feltöltő
Azonosító
219744
Feltöltve
2015.10.05. 16:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 15.10.05. 16:59
Hős várvédő katona alakja; valószinű Szilágyi Mihály.

"Nándorfehérvári csata emlékműve" c. alkotás fotói

Hős várvédő katona alakja; valószinű Dugovics Titusz.
Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Kétpó
Feltöltő
Azonosító
219745
Feltöltve
2015.10.05. 17:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 15.10.05. 17:00
Hős várvédő katona alakja; valószinű Dugovics Titusz.

"Nándorfehérvári csata emlékműve" c. alkotás fotói

A déli harangszót idéző bronz kis-harang.
Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Kétpó
Feltöltő
Azonosító
219747
Feltöltve
2015.10.05. 17:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 15.10.05. 17:01
A déli harangszót idéző bronz kis-harang.

"Nándorfehérvári csata emlékműve" c. alkotás fotói

S ki sok kürt, harci dob mellett
nagy vigassággal
jött, búsan, éj csend-
jében rútul
futamodott meg

Thuróczy J.
Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Kétpó
Feltöltő
Azonosító
219748
Feltöltve
2015.10.05. 17:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 15.10.05. 17:02
S ki sok kürt, harci dob mellett
nagy vigassággal
jött, búsan, éj csend-
jében rútul
futamodott meg

Thuróczy J.

"Nándorfehérvári csata emlékműve" c. alkotás fotói

Állítatta Kétpó község
önkormányzata
Pó-Kör alapítvány
Kétpó Polgári kör
2006
Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Kétpó
Feltöltő
Azonosító
219749
Évszám
2006
Feltöltve
2015.10.05. 17:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 15.10.05. 17:02
2006
Állítatta Kétpó község
önkormányzata
Pó-Kör alapítvány
Kétpó Polgári kör
2006

"Nándorfehérvári csata emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Kétpó
Feltöltő
Azonosító
219750
Feltöltve
2015.10.05. 17:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 15.10.05. 17:03

"Nándorfehérvári csata emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Kétpó
Feltöltő
Azonosító
219751

Varga Gábor szobrászművész
Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Kétpó
Feltöltő
Azonosító
219752
Forrás
Ismeretlen fotós
Feltöltve
2015.10.05. 17:04
Képinfó
Alkotó a képen
(Varga Gábor)

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 15.10.05. 17:04
Varga Gábor szobrászművész
Összesen 10 fotó

Műlap története

15.10.09. 10:03
A "Nándorfehérvári csata emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.10.06. 18:10
A "Nándorfehérvári csata emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.10.05. 17:22
Tóth György-Gyigyi publikálta "Nándorfehérvári csata emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.