Zágráb (Zagreb), Zrinjevac; Nikole Šubića Zrinskog tér
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Mazsuranics Iván

Zágráb (Zagreb)
Zrinjevac; Nikole Šubića Zrinskog tér
A tér délkeleti sarkán áll.

Felállítás1911


Göröntsér Vera
2015.10.07. 13:09
A patkó alakban kialakított parkok sora északi irányban a Zrinjevac térrel záródik. Ennek déli vonalán mellszobrok sorjáznak, amik mellett tavasszal kissé fájdalmas volt elrohanni és veszni hagyni őket. Most – némi szervezéssel – önállósítottam magamat, így volt időm fényképezni itt is.

A prominens személyiségeket ábrázoló szobrok sorát Ivan Mažuranić, azaz Mazsuranics Iván (1814–1890) nyitja, aki horvát költő és államférfiként ismert, de életének temérdek szála kötődik Magyarországhoz.
Kezdődik, hogy Novi Vinodolskiban https://hu.wikipedia.org/wiki/Novi_Vinodolski született, ami történelme során gyakran volt része a Magyar Királyságnak. Ez a 19. század elején éppen megtörni látszott, de a Magyar tengermellék részeként gyorsan visszakerült Magyarországhoz.
Mažuranić tanulmányait Fiuméban kezdte, majd Szombathelyen filozófiát tanult, így a magyar nyelvre is szert tett.
Életét érdekes módon szövi át a költészet, ami iránt már ifjúként vonzalmat érzett és a politika – utóbbi révén több hivatala is volt.. 1848-ban röpiratot írt A horvátok a magyaroknak címmel, ebben "a horvátok politikai törekvése és követelései mellett lándzsát törve, elmés apológiát írt a szabadság, egyenlőség és testvériség mellett" (ami olvasatomban a magyarokkal szemben negatív politikai állásfoglalást jelenti).

Mint költő, nem volt különösebben termékeny. Fő műve egy eposz (1844), amit a horvát irodalom legkiválóbb remekműveként tartanak számon, számos nyelvre, magyarra is lefordították. A hőskölteményről írják: "..egymaga elégséges arra, hogy szerzőjének nemcsak a horvát, hanem a világirodalomban is halhatatlan helyet biztosítson." (Ezen felül valahol olvastam, hogy őt tartják a horvát Goethe-nek.)

Mazsuranics szerepel a Pallas nagy lexikonában http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/069/pc006925.html#8 (bár itt, mint horvát költő), de Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című munkájában is (1891) http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/m/m15709.htm
Források:
https://hr.wikipedia.org/wiki/Zrinjevac
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ivan_Ma%C5%BEurani%C4%87
http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/m/m15709.htm



Kapcsolódó
Krsto I. Frankapan

Cím alapján hasonló

"Ivan Mažuranić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
218906
Feltöltve
2015.09.30. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.30. 21:28

"Ivan Mažuranić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
218912
Feltöltve
2015.09.30. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.30. 21:29

"Ivan Mažuranić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
218917
Feltöltve
2015.09.30. 21:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.30. 21:32

"Ivan Mažuranić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
218918
Feltöltve
2015.09.30. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.30. 21:33

"Ivan Mažuranić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
218911
Feltöltve
2015.09.30. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.30. 21:28

"Ivan Mažuranić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
218913
Feltöltve
2015.09.30. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.30. 21:30

"Ivan Mažuranić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
218919
Feltöltve
2015.09.30. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.30. 21:33

"Ivan Mažuranić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
218920
Feltöltve
2015.09.30. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.30. 21:33

"Ivan Mažuranić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
218915
Feltöltve
2015.09.30. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.30. 21:30

"Ivan Mažuranić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
218916
Feltöltve
2015.09.30. 21:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.30. 21:32

"Ivan Mažuranić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
218914
Feltöltve
2015.09.30. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.30. 21:30

Archív fotók

"Ivan Mažuranić" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
220150
Forrás
http://postcards.hungaricana.hu/hu
Feltöltve
2015.10.07. 14:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.10.07. 14:45
Archív felvétel
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.10.07. 14:45
1 új fotót töltöttem az "Ivan Mažuranić" műlaphoz
15.10.07. 13:09
Göröntsér Vera publikálta "Ivan Mažuranić" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.