Újhartyán, Lövölde tér 2

Újhartyán
Lövölde tér 2
A Postával szemben van.

Felállítás2015. június 6.

Hársch Ferenc
2015.10.05. 09:57
"2015. június 6-án tartotta Újhartyán III. Városnapi rendezvényét, ami sokunk számára felemelő élménnyel, programmal kezdődött. Ez év tavaszán rendbe tettük soron következő közterületünket, a Fő utca – Újsor saroknál Svébis Imréék előtti területet. Szobor került a térre dr. Svébis Mihály és dr. Svébis János családjának ajánlásával, mely az Újhartyánból Málenykij Robotra elhurcoltaknak állít emléket „A II. világháború után elhurcoltak emlékére” címmel. Az alkotást Szemők Zsuzsanna Kecskeméten élő szobrásznő készítette, amit az ünnepség alatt személyesen látogatott meg Melocco Miklós szobrászművész.
Dr. Svébis Mihály és Tircsi Richárd – az EMMI Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkársága - nevében mondott ünnepi beszédet, majd Orosz János plébános atya megszentelte az emlékművet." - Újhartyáni ÚJHÍR újság 2015/2.
"Az alkotást Szemők Zsuzsanna Kecskeméten élő szobrásznő készítette. A szobor létrejöttét kezdeményezte Dr. Svébis Mihály és Dr. Svébis János családja (ők testvérek). Dr. Svébis Mihály a Kecskeméti Megyei Kórház főigazgatója, testvére Lajosmizsén háziorvos. Az alkotás költségeit nevezett két család és Újhartyán város Önkormányzata finanszírozta" - Lauter Antal Újhartyán Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
Az alkotás másik példánya Kecskeméten a kuláküldözés áldozataira emlékeztet. https://www.kozterkep.hu/~/18026/Uldozottek_Kecskemet_2012.html
Források:
http://dabasregio.hu/emlekmuavatassal-tajhaz-atadassal-szinesitett-varosnap-ujhartyanban/

Kapcsolódó
Üldözöttek

Cím alapján hasonló

"Málenkij robot" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Újhartyán
Feltöltő
Azonosító
218808
Feltöltve
2015.09.30. 18:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 15.09.30. 18:10

"Málenkij robot" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Újhartyán
Feltöltő
Azonosító
218809
Feltöltve
2015.09.30. 18:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 15.09.30. 18:11

"Málenkij robot" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Újhartyán
Feltöltő
Azonosító
218810

218811

218812

218814

218813
Feltöltve
2015.09.30. 18:11
Képinfó
Szignó a képen

218815

218816

218817

2019. 09. 16.
Alkotó
Település
Újhartyán
Feltöltő
Azonosító
376670
Feltöltve
2019.10.02. 11:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ800/100 • 1/90 • 8.9mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 19.10.02. 11:23
2019. 09. 16.

"Málenkij robot" c. alkotás fotói

2019. 09. 16.
Alkotó
Település
Újhartyán
Feltöltő
Azonosító
376669
Feltöltve
2019.10.02. 11:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ530/100 • 1/210 • 33mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 19.10.02. 11:23
2019. 09. 16.
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.10.02. 11:23
2 új fotót töltöttem a "Málenkij robot" műlaphoz
15.10.06. 18:09
A "Málenkij robot" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.10.05. 09:57
Hársch Ferenc publikálta "Málenkij robot" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.