Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe), Kós Károly 10 szám

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Dekoratív szobor
Angol cím:Sitting Woman

A Székely Nemzeti Múzeum hátsó udvarán, az egykori igazgatói lak előtt

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?


Nem köztéri:Múzeum területe
Sántha Imre Géza
2015.10.02. 17:31
Az 1960-as évek művészi formavilágát viseli magán ez az stilizált ülő női szobor, Kolozsvári Puskás Sándor alkotása. Az 1970-as években került a Székely Nemzeti Múzeum parkjába, művészeti és dekorativ mivoltjával emelve a hely szellemiségét. Pontosan nem tudjuk sem a készítése idejét (ez az 1960-as évekre datálható) sem pedig azt, hogy pontosan mikor állították fel más plasztikákkal együtt e kertben. Néhány évig a múzeumi főépület mellett is állt, mígnem 2014-ben újra elfoglalta eredeti helyét.
A szobor helyének tengerszint fölötti magassága 534 m.
2021 április 15-én a múzeum és ennek udvarának felújítása miatt a szobrot eltávolították a helyéről és több mint valószinű, hogy már nem is fog visszakerülni ide.



Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
218529
Feltöltve
2015.09.28. 22:27
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1100D
ƒ56/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.09.28. 22:27

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
218929
Feltöltve
2015.10.01. 11:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ460/100 • 1/45 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.10.01. 11:06

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
218930
Feltöltve
2015.10.01. 11:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/70 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.10.01. 11:08

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
218931
Feltöltve
2015.10.01. 11:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/105 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.10.01. 11:12

"Ülő nő" c. alkotás fotói

őszi környezetben
Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
223146
Feltöltve
2015.10.27. 21:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ1000/100 • 1/30 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.10.27. 21:45
őszi környezetben
Összesen 5 fotó

Műlap története

15.10.02. 17:31
Sántha Imre Géza publikálta "Ülő nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.