Csokonai Színház városcímere

Debrecen, Kossuth utca 10.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Debrecen
Kossuth utca 10.
Csokonai Nemzeti Színház főhomlokzatán

Felállítás1865

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Nyul Imre
2015.09.24. 12:15
A debreceni Csokonai Színház 1865-re készült el, és már azon az őszön elindult az évad.
A színház főhomlokzatának felső részén kapott helyet Debrecen város címere, amelyet Halász László készített.
A címer egyenesen fennálló hadipajzs, közepén pálmafa emelkedik. Alatta gyapjas bárány áll, három lábával itt egy könyvön, felemelt és kissé behajlított jobb első lábával kereszt rúdját tartja, a kereszten lecsüngő és szétterjesztett kereszttel hímzett lobogó. A pajzs tetején nyílt sisak felett a koronán felemelt fejű és kitátott szájú főnix madár, mely a koronából felcsapó lángoknál magát perzseli. A sisak felső részéről mind két oldalon címerrojtok futnak le szorosan a sisakhoz, illetve a pajzshoz simulva.
A címer érdekessége, hogy a főnix madár szárnyai leeresztett állapotban van és a Nap sem található meg az ábrázoláson.

A színház épületéről:
http://epulettar.hu/projekt/csokonai-szinhaz-debrecen

Halász Lászlóról:
http://efolyoirat.oszk.hu/00000/00009/00043/046-065-kronika.htm
Források:
http://epulettar.hu/projekt/csokonai-szinhaz-debrecen
http://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-debrecen.shtml

Nyul Imre műlapja

Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Csokonai Színház városcímere" c. alkotás fotói

Csokonai Színház városcímere
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
217982
Feltöltve
2015.09.24. 11:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ71/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.24. 11:58

217983
Feltöltve
2015.09.24. 11:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ71/10 • 1/1600 • ISO100

217984
Feltöltve
2015.09.24. 11:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ71/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.24. 11:58
Csokonai Színház városcímere

"Csokonai Színház városcímere" c. alkotás fotói

Csokonai Színház városcímere
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
217985
Feltöltve
2015.09.24. 11:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ71/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.24. 11:59

217986

217987

217988
Feltöltve
2015.09.24. 12:00

Nyul Imre 15.09.24. 12:00
Csokonai Színház városcímere

"Csokonai Színház városcímere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
221644
Fotózva
2008. december
Feltöltve
2015.10.16. 02:02
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/2000 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.16. 02:02
2008. december

"Csokonai Színház városcímere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
221645
Fotózva
2008. december
Feltöltve
2015.10.16. 02:03
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ100/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.16. 02:03
2008. december

"Csokonai Színház városcímere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
495558
Feltöltve
2022.07.27. 09:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ36/10 • 1/1600 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.27. 09:32

"Csokonai Színház városcímere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
495559
Feltöltve
2022.07.27. 09:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ36/10 • 1/2000 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.27. 09:32

"Csokonai Színház városcímere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
495560
Feltöltve
2022.07.27. 09:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/1000 • 27.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.27. 09:32

"Csokonai Színház városcímere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
495561
Feltöltve
2022.07.27. 09:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/800 • 77.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.27. 09:33

"Csokonai Színház városcímere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
495562
Feltöltve
2022.07.27. 09:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ62/10 • 1/640 • 114.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.27. 09:33

"Csokonai Színház városcímere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
495563
Feltöltve
2022.07.27. 09:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ64/10 • 1/640 • 129mm • ISO100

495564
Feltöltve
2022.07.27. 09:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ64/10 • 1/500 • 129mm • ISO100

495565
Feltöltve
2022.07.27. 09:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ64/10 • 1/800 • 129mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.27. 09:34

"Csokonai Színház városcímere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
495566

495567

550414
Feltöltve
2024.01.10. 08:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.01.10. 08:37

Archív fotók

"Csokonai Színház városcímere" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
217989
Forrás
http://www.theatre-architecture.eu/hu/db/?theatreId=176
Feltöltve
2015.09.24. 12:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.24. 12:05
Archív felvétel
Összesen 21 fotó

Műlap története

22 napja
1 új fotót töltöttem a "Csokonai Színház városcímere" műlaphoz
23.04.24. 10:15
A "Csokonai Színház városcímere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.07.27. 09:34
3 új fotót töltöttem a "Csokonai Színház városcímere" műlaphoz
22.07.27. 09:33
4 új fotót töltöttem a "Csokonai Színház városcímere" műlaphoz
22.07.27. 09:32
3 új fotót töltöttem a "Csokonai Színház városcímere" műlaphoz
20.09.01. 17:56
Megérintettem a "Csokonai Színház városcímere" alkotást
15.10.16. 02:03
1 új fotót töltöttem a "Csokonai Színház városcímere" műlaphoz
15.10.16. 02:02
1 új fotót töltöttem a "Csokonai Színház városcímere" műlaphoz
15.09.24. 13:11
A "Csokonai Színház városcímere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.24. 12:15
Nyul Imre publikálta "Csokonai Színház városcímere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.