Siófok, Deák Ferenc sétány 10.
Archív képek

Állapot: Veszélyben

Siófok
Deák Ferenc sétány 10.
Széplak parti üdülői szakaszán, a Hotel Press udvarán található az alkotás.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2015.09.21. 11:30
Már nagyon sokszor jártam ezen a környéken, de tudott még ennyi idő után is meglepetést szerezni. Találtam egy szobrot :o) Feltételezem kertrendezés miatt lett látható az eldugott kedves lány.

Ez Siófok-Balatonszéplak régen nagy hírű ezüstparti szakasza. Közigazgatásilag Siófokhoz tartozik. A terület ahol az alkotás áll az 1965-ben épült volt Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) üdülője, azon belül a Hotel Press. A szobor az üdülő épületének Balaton felőli oldalán áll egy nyílhegy alakú alacsony posztamensen. Az életnagyságú teltkarcsú női akt az egyik kezét a vállára, a másikat meg a tarkójára helyezve áll.
Sajnos alkotóját nem találtam meg, pedig találtam egy ALEXA szignót a szobron. Én ilyen szobrászt nem találtam, de ha valakinek esetleg van ötlete szívesen veszem.
Több segítség érkezett miből egyértelműen kiderült hogy az alkotó a nem túl ismert Alexa Ferenc szobrászművész.

A Hotel Press már évek óta zárva van, így nagy az esély az "elkallódásra", ezért beállítottam veszélyeztetettnek.

Ády műlapja

Kapcsolódó
Fekvő nő
Kapcsolódó
Balatoni panoráma

Cím alapján hasonló

"Álló nő" c. alkotás fotói Siófok településről

Feltöltő
Azonosító
217396
Feltöltve
2015.09.17. 14:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.09.17. 14:06

270045
Feltöltve
2017.03.14. 20:14

Ády 17.03.14. 20:14

217398

217395

217397

217399

217401

217402

217403

270042
Feltöltve
2017.03.14. 20:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.03.14. 20:14

"Álló nő" c. alkotás fotói Siófok településről

Feltöltő
Azonosító
217404

217405

270043

217394

270044

217400
Feltöltve
2015.09.17. 14:06
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.09.17. 14:06

"Álló nő" c. alkotás fotói Siófok településről

2017. február
Feltöltő
Azonosító
267270
Évszám
2017
Feltöltve
2017.02.16. 12:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.02.16. 12:39
2017
2017. február

Archív fotók

"Álló nő" c. alkotás fotói Siófok településről

Alexa Ferenc szobrászművész egy hasonló munkán dolgozik.
Fotó: Kotroczó István
Feltöltő
Azonosító
327716
Forrás
Pest Megyei Hírlap, 1969. augusztus 30. (13. évfolyam, 201. szám)
Évszám
1969
Feltöltve
2018.10.15. 12:10
Képinfó
Alkotó a képen
(Alexa Ferenc)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.10.15. 12:10
1969, Archív felvétel
Alexa Ferenc szobrászművész egy hasonló munkán dolgozik.
Fotó: Kotroczó István
Összesen 18 fotó

Műlap története

18.10.15. 11:51
Az "Álló nő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.09.21. 11:30
Ády publikálta "Álló nő" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.