Zselíz (Želiezovce), Szent Jakab tér (Námestie Svatého Jakuba)
Archív képek

Zselíz (Želiezovce)
Szent Jakab tér (Námestie Svatého Jakuba)
A Városházával szemben

Felállítás2001. szeptember 16.

Nyul Imre
2015.08.17. 00:02
Rokonaim egy körtúrára vittek el, ahol több alkotást, emlékművet, szobrot is megmutattak.
A zselízi városházával szembeni tér északnyugati sarkában áll Kherndl Antal akadémikus mellszobra.

Sajnos a szobor történetéről kevés adalék található, de az ott élőktől is hiányos adatokat kaptam csak. A szobrot Pásztor János készítette, a szobron szereplő dátum alapján 1916-ban.
A szobrot ezen a helyen 2001. szeptember 16-án avatták fel. A szobor létesítéséhez a Zselíz és Vidéke Célalap útján a Rákóczi Szövetség is támogatást nyújtott.
Valószínűleg nem ez az első helye a szobornak, mivel a hátoldalán olvasható, hogy a Schlick Ignác öntödéjében öntötték 1923-ban. Az részvénytársaságot 1870-ben alapította Schlick Ignác és 1927-ben szűnt meg. Sok mindent gyártottak, de szobrok öntésével is foglalkoztak.
A szobor érdekessége, hogy mint hídépítő, a szobrának az alapköve a Párkány-Esztergom közötti híd régi alapzatából került ki a híd átépítése során.

Kherndl Antal (1842-1919) Zselízen született. Egyetemi tanulmányait Budapesten kezdte, majd külföldi egyetemeken fejezte be. Mérnökként, műegyetemi tanárként dolgozott és 1884-től tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának is. Főleg a hídépítés elmélete területén ért el kiemelkedő eredményeket. Munkáinak, elméleteinek felhasználásával készült több dunai híd, de nagyon sok híd az ő felügyeletével, elbírálásával készült. Pl. Szabadság-híd, Margit-híd, a régi Erzsébet-híd, szegedi Tisza-híd, Lánchíd átépítése, stb.
Budapesten hunyt el, sírja a Farkasréti temetőben található. https://www.kozterkep.hu/~/17642/Dr_Kherndl_Antal_siremleke_Budapest_1929.html

Kherndl Antalról:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kherndl_Antal
Források:
http://csonkaakos.blog.hu/2014/07/02/zselizi_seta_eltuno_ertekeink_nyomaban
Novák Pölhös Margaréta
Polka Turán Pál

Nyul Imre műlapja

Kapcsolódó
Dr. Kherndl Antal
Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Kherndl Antal" c. alkotás fotói

Kherndl Antal
Alkotó
Település
Zselíz (Želiezovce)
Feltöltő
Azonosító
214962
Feltöltve
2015.08.16. 21:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ90/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.16. 21:46
Kherndl Antal

"Kherndl Antal" c. alkotás fotói

Kherndl Antal
Alkotó
Település
Zselíz (Želiezovce)
Feltöltő
Azonosító
214961
Feltöltve
2015.08.16. 21:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ90/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.16. 21:46
Kherndl Antal

"Kherndl Antal" c. alkotás fotói

Kherndl Antal
Alkotó
Település
Zselíz (Želiezovce)
Feltöltő
Azonosító
214965
Feltöltve
2015.08.16. 21:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ90/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.16. 21:48
Kherndl Antal

"Kherndl Antal" c. alkotás fotói

Kherndl Antal
Alkotó
Település
Zselíz (Želiezovce)
Feltöltő
Azonosító
214966
Feltöltve
2015.08.16. 21:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ90/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.16. 21:49
Kherndl Antal

"Kherndl Antal" c. alkotás fotói

Kherndl Antal
Alkotó
Település
Zselíz (Želiezovce)
Feltöltő
Azonosító
214968
Feltöltve
2015.08.16. 21:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ7
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

214969
Feltöltve
2015.08.16. 21:50

Nyul Imre 15.08.16. 21:50
Kherndl Antal

"Kherndl Antal" c. alkotás fotói

Kherndl Antal
Alkotó
Település
Zselíz (Želiezovce)
Feltöltő
Azonosító
214970
Feltöltve
2015.08.16. 21:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ7
ƒ56/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.16. 21:50
Kherndl Antal

"Kherndl Antal" c. alkotás fotói

Kherndl Antal
Alkotó
Település
Zselíz (Želiezovce)
Feltöltő
Azonosító
214967
Feltöltve
2015.08.16. 21:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.16. 21:49
Kherndl Antal

Archív fotók

"Kherndl Antal" c. alkotás fotói

2013
Alkotó
Település
Zselíz (Želiezovce)
Feltöltő
Azonosító
214972
Forrás
Zselízi Hírmondó 2013. június p.1.
Évszám
2013
Feltöltve
2015.08.16. 21:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.16. 21:51
2013, Archív felvétel
2013
Összesen 9 fotó

Műlap története

15.08.17. 00:02
Nyul Imre publikálta "Kherndl Antal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.