Petőfi Sándor-emléktábla


Cece
Szabadság tér 18.
Petőfi Sándor Művelődési Ház homlokzatán.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Cedrus
2015.08.16. 10:00
Köztudott, hogy Petőfi Sándor vándorszínészként több településen is szerepelt. Erre az időszakra emlékeztet a Művelődési Ház falán felavatott domborműves emléktábla, miszerint "E ház udvarán szerepelt Petőfi Sándor 1841-ben"

"Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. – Fehéregyháza, 1849. július 31.) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja."
Benkő Gabriella Emese
2020.03.27. 16:14
"Petőfi-emléktábla Cecén
Március 15-én a Forradalmi ifjúsági napokra készülődve Petőfi-emléktáblát lepleznek le Cecén, a művelődési ház homlokzatán. Ezen a napon járás szerte őrtüzeket gyújtanak, mintegy jelezve a FIN kezdetét. Cecén ott gyullad ki a láng, ahol hajdanában egy nagy pajta állt; ott játszott – a feljegyzések szerint – Petőfi Sándor ötödmagával. A színtársulat Cece után Szilasbalháson, Sárbogárdon és Ozorán lépett fel. Ezen az estén fáklyás felvonulást rendeznek a cecei fiatalok, majd a Fő utcán végighaladva a kultúrház előtt gyülekeznek. Az ünnepi beszéd elmondása után leplezik le az emléktáblát. A márványlapot egy kiskőrösi születésű asszony adományozta a helyi KISZ szervezetnek. "

Cedrus műlapja


Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Petőfi Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Cece
Feltöltő
Azonosító
214907
Fotózva
2015. február
Feltöltve
2015.08.16. 09:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ43/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.08.16. 09:47
2015. február
Feldolgozás alatt...

"Petőfi Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Cece
Feltöltő
Azonosító
214906
Fotózva
2015. február
Feltöltve
2015.08.16. 09:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ53/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.08.16. 09:47
2015. február
Feldolgozás alatt...

"Petőfi Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Cece
Feltöltő
Azonosító
214908
Fotózva
2015. február
Feltöltve
2015.08.16. 09:48
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/1500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.08.16. 09:48
2015. február
Feldolgozás alatt...

"Petőfi Sándor-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Cece
Feltöltő
Azonosító
214909
Fotózva
2015. február
Feltöltve
2015.08.16. 09:48
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ65/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.08.16. 09:48
2015. február
Összesen 4 fotó

Műlap története

20.03.27. 16:14
A "Petőfi Sándor-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.12.25. 13:47
Megérintettem a "Petőfi Sándor-emléktábla" alkotást
15.08.16. 10:00
Cedrus publikálta "Petőfi Sándor-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.