Nobel-díjasok emlékműve

Budapest, XI. kerület, Magyar tudósok körútja, Infopark

Alternatív, helyi címek:Gubanc; A gondolat, mint téri út

Budapest
XI. kerület, Magyar tudósok körútja, Infopark
Lágymányosi egyetemi város E. épületnél.

Felállítás2002

Göröntsér Vera
2015.08.19. 11:18
ELTE-BME Egyetemi Campus Lágymányoson az Irinyi József utca – Budafoki út – Lágymányosi híd – Duna által határolt területén épült ki. Éppen csak arra jártam és – mint az elmúlt évek során sajnos egyszer sem – most bementem. Azt nem mondhatom, hogy el tudok igazodni és értem/tudom az egyes épületek nevét, funkcióját, de ez a gombolyag tűnt fel elsőként és az eredmény máris megnyugtatónak tűnt.
Én a Tudósok körútja felől érkeztem, onnan nézve az első épület, ami a Magyar Nobel-díjasok útja mentén áll, az E jelet viseli, ami mellett egy kis dombon véltem látni a gombolyagot. Térképen: http://www.infopark.hu/data/terkep3_b.jpg

"...Az installáció egy olyan összetett kifejezésforma (vagy művészeti eszköz), amelyben a dolgok egymáshoz való viszonya válik fontossá. Meghatározó lényege viszont a tér. Minden amit elhelyezünk valahol, vagy lefestünk valamit valamilyen színre, gyakran egy adott helytől, tértől, tér részletétől tesszük függővé, és attól, hogy az adott térben milyen jelentéssel bír majd. A tér és a térben elhelyezett tárgy így válik szerves egésszé. Ha megbontjuk az egységet, sérülhet az alkotás eredeti jelentése is. ... Az installáció kihasználja a mélyebb összefüggéseken alapuló többértelműséget, vagyis mint ahogy a költő a szavakkal, a képzőművész is úgy tud variálni az installáció többértelműségével – többféle jelentés létrehozása, jelentések variálása a cél. Nem a térben elhelyezett tárgy válik fontossá, hanem az egész látvány együtt, mélyebb összefüggésében értelmezve...." http://msgmuvkepzes.blogspot.hu/2008/12/installci.html

Nehéz a konkrét alkotást ezzel a definícióval összhangban, vagy akár önmagában értékelni. Nekem csak benyomásaim vannak.
Egyrészt a bizonyos E épület a fent jelzett út mellett őrzi a Nobel-díjasok Pantheonját, aminek szereplőit Cedrus dolgozta fel, így láthatók a lapon. Így aztán elmondható, az elhelyezés célzatos, szoros összhangban a térrel, amiben jelentését értékeljük.
Szerintem a "gubanc", amit látunk bármit jelenthet, ami a tudomány szerepét, a kutatás menetét megjeleníti, annyi biztos, a kezdet és a vég jól látható.
A szín: kék. Ez nagyon sok mindent jelenthet, Érdekes azonban a képi gondolattársítás a művész pozsonyi "Jár az agyam" című, nálunk is látható alkotásával, ahol a forma is és a szín is egybecseng (ld. a kapcsolt lapot). Különbség van, utóbbin nem látszik a "megoldás" (ld. fenn a kezdet és a vég pontjait).

Minden eddigi igazolására most találtam meg az alkotó Wikipédián szereplő bemutatásában egy újabb címet: "A gondolat, mint téri út" https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6r%C3%B6s%C3%A9nyi_Tam%C3%A1s (anyaga: (poliészter, acél, gránit), míg a további források igazolják a "hivatalos címet", a szándékot.

Adalék: az alkotás állíttatója a Fővárosi Önkormányzat. Létrehozásakor tervezték, hogy olvashatók lesznek a nevek, a magyar Nobel-díjasok nevei. A Budapest Galéria oldaláról "A mű feliratozásáról a Fővárosi Közgyűlés nem hozott határozatot."
Források:
http://gondola.hu/cikkek/17121-Kertesz_Imre_Budapest_diszpolgara_-_emlekmu_a_Nobel-dijasoknak.html
http://budapestgaleria.hu/_/kozteri-muvek-budapesten/11-kerulet/

Kapcsolódó
Jár az agyam

Cím alapján hasonló

"Nobel-díjasok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214737
Feltöltve
2015.08.13. 17:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.13. 17:23

"Nobel-díjasok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214738
Feltöltve
2015.08.13. 17:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.13. 17:24

"Nobel-díjasok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214739

214740
Feltöltve
2015.08.13. 17:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

214741
Feltöltve
2015.08.13. 17:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

214742
Feltöltve
2015.08.13. 17:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.13. 17:24

"Nobel-díjasok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214743
Feltöltve
2015.08.13. 17:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.13. 17:26

"Nobel-díjasok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214744
Feltöltve
2015.08.13. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.13. 17:27

"Nobel-díjasok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214745
Feltöltve
2015.08.13. 17:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.13. 17:28

"Nobel-díjasok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214746
Feltöltve
2015.08.13. 17:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

214747
Feltöltve
2015.08.13. 17:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.13. 17:28

"Nobel-díjasok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214748
Feltöltve
2015.08.13. 17:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.13. 17:29

"Nobel-díjasok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215177
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2015.08.19. 16:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.08.19. 16:28
2012. március

"Nobel-díjasok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
217156
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2015.09.13. 19:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.09.13. 19:31
2011. szeptember
Összesen 14 fotó

Műlap története

18.06.19. 11:20
A "Nobel-díjasok emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.02.13. 18:33
Megérintettem a "Nobel-díjasok emlékműve" alkotást
15.09.13. 19:31
1 új fotót töltöttem a "Nobel-díjasok emlékműve" műlaphoz
15.08.19. 16:28
1 új fotót töltöttem a "Nobel-díjasok emlékműve" műlaphoz
15.08.19. 11:18
Göröntsér Vera publikálta "Nobel-díjasok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.