Málenkij robot emlékműve

Gyula, Apor Vilmos tér

Alternatív, helyi címek:Elhurcoltak emlékműve

Gyula
Apor Vilmos tér
A templom mellett

Felállítás2015. január 10.

Csőke Péter (kőfaragó, közreműködő)

Nyul Imre
2015.08.10. 00:05
"Bányászlámpa fényét őrzi a málenkij robot 70. évfordulójára állított gyulai emlékmű" Ezzel a címmel jelentek meg a híradások a 2015. január 10-én az Apor Vilmos téren felállított emlékműről.
A németvárosi templom mellett fekete gránit emlékművet a Szőke Sándor szobrászművész és Csőke Péter kőfaragó készítette.
Az emlékmű avatáson elhangzottak a szobrász gondolatai, amely szépen leírja az alkotást:
"Az emlékmű rusztikus megjelenésével igyekszik feleleveníteni a rábízott emlékeket. Sírkőszerűsége az elsődleges, de az itthon maradók utolsó emlékképét, a távolodó marhavagonok sziluettjét, sőt egyúttal a bányák sötét üregét is felidézi. Az oldalsó látvány már egy újabb kép, oszlopokat és szúrós drótot imitál – a tábori élet kellékeit. Ez, az emléktöredékekkel átszőtt kő végül egy ereklyetartóvá áll össze. Egy orosz bányából hazamentett bányászlámpát őriz szíveként, mint a fény forrását jelképezve a sötétséggel szemben."
Az emlékmű egyik oldalán a következő felirat olvasható:
A SZOVJETUNIÓ BÁNYÁIBA
KÉNYSZERMUNKÁRA
ÁRTATLANUL ELHURCOLT
TÖBB MINT 500 GYULAI
NÉMET SZÁRMAZÁSÚ
POLGÁRI LAKOS
EMLÉKÉRE

A másik oldalon:
MÁLENKIJ ROBOT
1945-1949
ÁLLÍTOTTA GYULA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015

Szőke Sándorról:
http://www.kotegyan.hu/?module=news&action=show&nid=44835

Film az avatásról:
https://www.youtube.com/watch?v=y4k5yFSGnmc
Források:
http://www.gyulaihirlap.hu/105502-banyaszlampa-fenyet-orzi-a-malenkij-robot-70-evfor
http://oktober23alapitvany.hu/?p=858
Kocsis János idegenvezető

Nyul Imre műlapja

Cím alapján hasonló

"Málenkij robot emlékműve" c. alkotás fotói

Málenkij robot emlékműve
Alkotó
Szőke SándorCsőke Péter (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
214311
Feltöltve
2015.08.09. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ50/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.09. 20:42

214306
Feltöltve
2015.08.09. 20:40

Nyul Imre 15.08.09. 20:40
Málenkij robot emlékműve

"Málenkij robot emlékműve" c. alkotás fotói

Málenkij robot emlékműve
Alkotó
Szőke SándorCsőke Péter (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
214307
Feltöltve
2015.08.09. 20:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ50/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.09. 20:41
Málenkij robot emlékműve

"Málenkij robot emlékműve" c. alkotás fotói

Málenkij robot emlékműve
Alkotó
Szőke SándorCsőke Péter (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
214308
Feltöltve
2015.08.09. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ50/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.09. 20:42
Málenkij robot emlékműve

"Málenkij robot emlékműve" c. alkotás fotói

Málenkij robot emlékműve
Alkotó
Szőke SándorCsőke Péter (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
214309

214310

214313
Feltöltve
2015.08.09. 20:43

Nyul Imre 15.08.09. 20:43

214312

214314

350947
Feltöltve
2019.04.14. 18:48
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Dr. Pinczés Sándor 19.04.14. 18:48

350948

350949
Feltöltve
2019.04.14. 18:49
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.04.14. 18:49

"Málenkij robot emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Szőke SándorCsőke Péter (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
350950
Feltöltve
2019.04.14. 18:50
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ30/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.04.14. 18:50

"Málenkij robot emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Szőke SándorCsőke Péter (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
350951
Feltöltve
2019.04.14. 18:50
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ30/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.04.14. 18:50

"Málenkij robot emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Szőke SándorCsőke Péter (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
350952
Feltöltve
2019.04.14. 18:51
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ51/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.04.14. 18:51

"Málenkij robot emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Szőke SándorCsőke Péter (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
350953
Feltöltve
2019.04.14. 18:51
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ37/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.04.14. 18:51

"Málenkij robot emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Szőke SándorCsőke Péter (kőfaragó, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
350954
Feltöltve
2019.04.14. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ31/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.04.14. 18:52
Összesen 17 fotó

Műlap története

22.10.08. 21:19
A "Málenkij robot emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.05.03. 18:15
Megérintettem a "Málenkij robot emlékműve" alkotást
20.07.27. 16:30
Megérintettem a "Málenkij robot emlékműve" alkotást
20.04.03. 15:22
Megérintettem a "Málenkij robot emlékműve" alkotást
19.04.19. 12:59
A "Málenkij robot emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.04.14. 18:52
1 új fotót töltöttem a "Málenkij robot emlékműve" műlaphoz
19.04.14. 18:51

19.04.14. 18:50

19.04.14. 18:49
1 új fotót töltöttem a "Málenkij robot emlékműve" műlaphoz
19.04.14. 18:48

19.01.02. 10:37
Megérintettem a "Málenkij robot emlékműve" alkotást
15.08.10. 00:05
Nyul Imre publikálta "Málenkij robot emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.