Budapest, IX. kerület

A Nemzeti Színház bejáratától jobbra és balra elhelyezkedő domborművek egyike.

Felállítás2002


Göröntsér Vera
2013.02.10. 10:13
Bulla Elma (1913–1980) Kossuth-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. Pályája már gyerekkorában indul. Felfedezik tehetségét, balettot tanul, csodagyerekként igen korán színpadon van.
Bécsben Max Reinhardt fedezi fel és "átveszi a gyermek színházi neveltetését". 1928-1934 között már Reinhardt társulatának egyik vezető színésznője, német nyelvterületen, német nyelven játszik. Magyarországon később ismerik meg a nevét.

A Belvárosi Színházba, majd a Vígszínházba szerződik, de filmszerepei is jelentősek. A háború után újra a Belvárosiba kerül, majd annak megszűnése után átirányítják az akkori Magyar Néphadsereg Színházába (később újra Vígszínház).

Nem véletlen, hogy az ő és Sulyok Mária arcképe egymás mellé került. Együtt, egymás partnereként játszották a Macskajátékban (Örkény István) a két kiemelkedő főszerepet, Bulla Elma Giza szerepét, ami "a magyar színháztörténet ritka nagy találkozásainak egyike".

Minden, amit róla tudni lehet, a forrásként jelölt Színészkönyvtár honlapján olvasható.
Források:
http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/a-e/bullaelet.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bulla_Elma

Blogbejegyzések a műlapról
MARTON LÁSZLÓ Kossuth-díjas szobrászművész 
mé blogja @ 2020.10.26. 19:41
MARTON LÁSZLÓ Kossuth-díjas szobrászművész  (Tapolca, Zala vármegye, 1925. november 5. – Budapest, 2008. október 5.)  Marton László Munkácsy Mihály-díjas, Magyarország Érdemes- és Kíváló Művésze, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, Kossuth-díjas alkotó.

Hoszi műlapja



Cím alapján hasonló

"Bulla Elma-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10222
Feltöltve
2008.08.15. 23:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hoszi 08.08.15. 23:14

"Bulla Elma-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130481
Feltöltve
2013.02.09. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.09. 20:51

"Bulla Elma-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130482
Feltöltve
2013.02.09. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.09. 20:51

"Bulla Elma-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130483
Feltöltve
2013.02.09. 20:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.09. 20:52

"Bulla Elma-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
233016
Feltöltve
2016.02.27. 21:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.27. 21:56
Összesen 5 fotó

Műlap története

23.03.27. 18:07
Megérintettem a "Bulla Elma-dombormű" alkotást
21.10.05. 13:59
Megérintettem a "Bulla Elma-dombormű" alkotást
18.11.15. 18:56
Megérintettem a "Bulla Elma-dombormű" alkotást
18.09.22. 11:51
Megérintettem a "Bulla Elma-dombormű" alkotást
17.11.17. 17:59
Megérintettem a "Bulla Elma-dombormű" alkotást
17.09.24. 15:47
Megérintettem a "Bulla Elma-dombormű" alkotást
17.08.23. 15:51
Megérintettem a "Bulla Elma-dombormű" alkotást
17.04.30. 11:14
Megérintettem a "Bulla Elma-dombormű" alkotást
17.03.28. 08:57
Megérintettem a "Bulla Elma-dombormű" alkotást
17.03.27. 17:11
Megérintettem a "Bulla Elma-dombormű" alkotást
16.11.03. 11:03
Megérintettem a "Bulla Elma-dombormű" alkotást
16.02.27. 21:56
1 új fotót töltöttem a "Bulla Elma-dombormű" műlaphoz
15.11.21. 15:05
Megérintettem a "Bulla Elma-dombormű" alkotást
14.11.01. 17:56
A "Bulla Elma-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.11. 01:30
A "Bulla Elma-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.09. 20:52
1 új fotót töltöttem a "Bulla Elma-dombormű" műlaphoz
13.02.09. 20:51
1 új fotót töltöttem a "Bulla Elma-dombormű" műlaphoz
13.02.09. 20:51
1 új fotót töltöttem a "Bulla Elma-dombormű" műlaphoz
09.12.26. 23:49
A "Bulla Elma-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.08.15. 23:15
Hoszi publikálta "Bulla Elma-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.