Léva (Levice), Hősök tere (Námestie hrdinov)
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Pomník padlým hrdinom

Léva (Levice)
Hősök tere (Námestie hrdinov)
A város főtere.

Avatás1945. október 28.

Nyul Imre
2015.07.28. 00:02
Lévát második városomnak tartom, ide mindig hazamegyünk. Itt született Édesapám, itt éltek nagyszüleim és Édesapám testvérei. Mióta ők elhunytak, már ritkábban és rövidebb ideig tartózkodok Léván. A város az utóbbi években nagyon megváltozott. Idén kedves rokonaim kalauzolásával felkereshettem a város néhány nevezetességét.
Gyermekkoromban amikor a Kazinczy (ma Stur) utcáról kiértünk a főtér sarkára, az elő pillantásaim a Tanítóképzőre és a téren álló emlékműre vetődtek.
Ezt a képet gyakran ma is a szemeim előtt látom.

Léva főterén áll a monumentális Hősök emlékműve, amit a II. világháború hőseinek tiszteletére emeltek.
Az emlékmű Taby Ica szobrász, formatervező tervei alapján készült.
Itt temették el Léva felszabadulásának harcaiban elesett főleg szovjet és román katonákat.
Az emlékmű a lévai kőbányából származó travertínóból (édesvízi mészkő) készült. Az elkészítéséhez, felállításához gyűjtést szerveztek.
Anyaga vasbeton, melyet a fent említett mészkőlapok borítják.
A 18,5 méter magas emlékművet 1945. október 28-án avatták fel.
Az obeliszk felső részén eredetileg mészkőből készült, babérkoszorúban elhelyezett ötágú csillag is volt sarlóval és kalapáccsal, amit 1991-ben mint kommunista jelképet eltávolítottak. A levett rész jelenleg egy helyi vállalkozó tulajdonában van. (Érdekes, hogy az utóbbi években felmerült a jelkép visszahelyezése is.)
Időközben az itt eltemetetteket exhumálták és Párkányban, illetve Prágában temették el.
Középen a fekete márványtáblán a következő szöveg olvasható:

HRDINOM
BOJA A PRÁCE ZA OSLOBODENIE
CESKOSLOVENSKEJ REPUBLIKY
NA VECNÚ PAMAT.
1944-1945

Magyarul:
A harc és a munka hőseinek a Csehszlovák Köztársaság felszabadításáért örök emlékezetül.
1944-1945

A felirati talpazaton egy tál látható az örök láng számára.
Az emlékművet a későbbiekben kiegészítettek egy-egy hosszú, két oldalán elhelyezett résszel, amelyeken kőből készült domborművet helyeztek el.
A baloldali domborművön egy család látható: az anya szőlőt szüretel, az apa a pionir nyakkendős fiának magyaráz.
A jobboldali domborművön egy tank előtt levő katonát egy kislány virágcsokorral köszönt, mögötte édesanyja térdepelve biztatja.

Az emlékművet 2011-ben rekonstruálták.

Taby Ica (1907-1974) szobrász, formatervező családja Budapestről költözött Lévára. Az egyéni alkotások mellett a lévai onixmárvány üzem részére is nagyon sok alkotást tervezett, akik elismerték a tervező szerzői jogait.

Taby Ica:
http://ujszo.com/cimkek/gondolat/2003/06/27/taby-ica-ezutan-bekerul-a-lexikonokba
Források:
http://wiki.svsbb.sk/snp/index.php/Levice
http://kitekinto.hu/karpat-medence/2011/04/01/kommunista_jelkepeket_tennenek_leva_fterere/#.Va_Vuvl_R-8
www.levice.sk/download_file_f.php?id=242130

Nyul Imre műlapja

Cím alapján hasonló

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói Léva (Levice) településről

Hősök emlékműve
Feltöltő
Azonosító
213270
Feltöltve
2015.07.27. 23:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ110/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.27. 23:02
Hősök emlékműve

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói Léva (Levice) településről

Hősök emlékműve
Feltöltő
Azonosító
213271
Feltöltve
2015.07.27. 23:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ110/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.27. 23:03
Hősök emlékműve

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói Léva (Levice) településről

Hősök emlékműve
Feltöltő
Azonosító
213272

213273
Feltöltve
2015.07.27. 23:04

Nyul Imre 15.07.27. 23:04
Hősök emlékműve

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói Léva (Levice) településről

Hősök emlékműve
Feltöltő
Azonosító
213274

213275
Feltöltve
2015.07.27. 23:05

Nyul Imre 15.07.27. 23:05
Hősök emlékműve

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói Léva (Levice) településről

Hősök emlékműve
Feltöltő
Azonosító
213276

213451
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2015.07.29. 14:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/210 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.07.29. 14:50
2012. szeptember

Archív fotók

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói Léva (Levice) településről

Hősök emlékműve
Édesapám 60 évig őrizte ezt a fotót.
Feltöltő
Azonosító
213277
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.07.27. 23:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.27. 23:06
Archív felvétel
Hősök emlékműve
Édesapám 60 évig őrizte ezt a fotót.

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói Léva (Levice) településről

Hősök emlékműve
Feltöltő
Azonosító
213278
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.07.27. 23:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.27. 23:06
Archív felvétel
Hősök emlékműve

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói Léva (Levice) településről

Hősök emlékműve
Feltöltő
Azonosító
213279

213280
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.07.27. 23:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.27. 23:07
Archív felvétel
Hősök emlékműve

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói Léva (Levice) településről

Hősök emlékműve
Feltöltő
Azonosító
213281
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.07.27. 23:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.07.27. 23:07
Archív felvétel
Hősök emlékműve
Összesen 13 fotó

Műlap története

15.07.29. 14:50
1 új fotót töltöttem a "Hősök emlékműve" műlaphoz!
15.07.28. 00:02
Nyul Imre publikálta "Hősök emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.