Bika
Véghely Dezső utca, Szent Erzsébet liget
Ez a szobor, ami ránézésre talán kicsinek tűnik, de mégis meghaladja a kisplasztika méreteit, igen karakteres, felhívja magára a figyelmet. Persze egy bika önmagában is figyelemreméltó, de ez a megformálás igen egyéninek tűnik.
Most akadtam rá az alkotó honlapjára (akinek ez az alkotás az első megjelenése a Köztérképen), ahol többek között az tudható meg róla, hogy specializálódott az állatábrázolásokra. A kidolgozás módja ugyancsak egyéni, a figura bronzból készült, míg mázas samott réteggel is dolgozik. A "Bika" 2010-ben készült, több kiállításon is szerepelt.
Az alkotó (szobrász és keramikus) nagy kört írt le tanulmányai elvégzése után, amíg visszatalált a képzőművészethez. Akkor készítette első kerámia-szobrát (Dürer Rinocérosz metszete nyomán) egy kiállításra. Így találta meg sajátos és egyéni stílusát. Ahogy munkáiról írja: "Állatszobraim szimbolikus jelentőséggel bírnak, emberi tulajdonságok kifejeződései, éppúgy tudatos lényünké, mint tudattalan ösztöneinké. Az erő, a dinamizmus megtestesítői, a jámborság kifejezői, éppen annyira, mint a lélek tükröződései, a hit kifejeződései."
http://issuu.com/pannonia/docs/ba-2015-07
http://balaton.vehir.hu/balatonalmadi/2015-07-07/programhegyek_balatonalmadiban.html
Angol leírás, sztori
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5e3dd994d30c9e8db30cd303cd8f676f_4.jpg)
"Bika" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1f79d2054d643398319d942ce2c12e49_4.jpg)
"Bika" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8869beecd458058e5adbbfb556b612a0_4.jpg)
"Bika" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/289aeb7da03438b4ada18dda014b8fc2_4.jpg)
"Bika" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/da39375207247f72d979dbebe3226bab_4.jpg)
"Bika" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/04357d6bcc6e935097b59918ed9a62e3_4.jpg)
"Bika" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/639da17705d7634943cf069ff07d7491_4.jpg)
"Bika" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/89b15cb647b08bfdfeb5e6742557c16e_4.jpg)
"Bika" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ded35fb225066909e49252ff8ba78eb6_4.jpg)
"Bika" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/60473d7edce5ada110908f5941a4a5a2_4.jpg)
"Bika" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1a17eb15283e647b8fe23d9aab111526_4.jpg)
"Bika" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ed1dc82bbc46524f4de4ba678f0a9118_4.jpg)
"Bika" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0a3e2dfb626cdbf4a43de02e1a68cdbf_4.jpg)
"Bika" c. alkotás fotói
ƒ27/10 • 1/800 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a25990-5ee395337340d-41b32b3c17f7f386d3269572_4.jpg)
"Bika" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/1715 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a25990-5ee3965bd7059-c4e2d8435c469699a4d445f5_4.jpg)
"Bika" c. alkotás fotói
(Nagy Ágnes)
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a25990-610f84e4e009b-e329762084a20467fad65a10_4.jpg)