Borzova (Silická Brezová), Park

Angol cím:Ludvig's happyness

A falu közepén a parkban.

Felállítás2015. június

Lukács János
2015.07.28. 02:45
A szobor a VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM keretén belül készült további 18 szobrral együtt.
A programban 19 a szlovák karsztvidék, túlnyomó részben Gömöri község vett részt. A szobrok a LEGENDÁK NYOMÁBAN projekt részeként jöttek létre.
A legendákat Slavomír Szabó történész gyűjtötte.
A történet a helyi marhapásztorról szól a tatárjárás utáni időkből. Egy napon amint hajtotta a marhákat a legelőre, először a Király kút felé vette az irányt. A kutat IV. Béla királyról nevezték el, aki a tatárok elől menekülve a környéken bujkált. Lajos, a pásztor, legeltetés közben egy kőbe botlott a legelő közepén, amit azelőtt nem látott ott soha. A kő alatt rengeteg aranyat és ékszert talált. Visszatette a követ a helyére és rohant a falujába, egyenesen a bíróhoz elmondani, mit talált. A bíró magának akarta megszerezni a kincset, ám Lajosnak sikerült meghiúsítania a bíró tervét. Hosszas töprengés után úgy döntött, hogy a kincs egyedül a királyt illeti, aki IV. Béla volt és a közelben volt egy kisebb vára, ahol éppen tartózkodott. Még az éjjen felkereste és elmondta, mit talált. A király azonnal, katonák kíséretében, Lajos vezetésével a legelőre sietett a kincsekért. Lajost a király gazdagon megjutalmazta, hogy faluját boldog emberek lakhelyévé változtassa.

A szobor motívumai : Pásztor, tehén, kisbíró, kincsek, király, Sólyomkő vára.
Források:
Slavomír Szabó : Lajos döntése A történet a 13. sz közepén játszódik

Cím alapján hasonló

"Lajos szerencséje" c. alkotás fotói Borzova (Silická Brezová) településről

Feltöltő
Azonosító
212755
Feltöltve
2015.07.20. 21:33
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 60D
ƒ8/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács János 15.07.20. 21:33

"Lajos szerencséje" c. alkotás fotói Borzova (Silická Brezová) településről

Feltöltő
Azonosító
212756
Feltöltve
2015.07.20. 21:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 60D
ƒ71/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács János 15.07.20. 21:34

"Lajos szerencséje" c. alkotás fotói Borzova (Silická Brezová) településről

Feltöltő
Azonosító
212757

212758
Feltöltve
2015.07.20. 21:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 60D
ƒ9/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács János 15.07.20. 21:35

"Lajos szerencséje" c. alkotás fotói Borzova (Silická Brezová) településről

Feltöltő
Azonosító
212759
Feltöltve
2015.07.20. 21:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 60D
ƒ63/10 • 1/100 • ISO100

212760
Feltöltve
2015.07.20. 21:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 60D
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács János 15.07.20. 21:35

"Lajos szerencséje" c. alkotás fotói Borzova (Silická Brezová) településről

Feltöltő
Azonosító
212761
Feltöltve
2015.07.20. 21:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 60D
ƒ9/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács János 15.07.20. 21:36
Összesen 7 fotó

Műlap története

15.07.28. 02:45
A közösség publikálta Lukács János "Lajos szerencséje" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.