Balatonalmádi, Véghely Dezső út, Szent Erzsébet liget

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Struggling

Balatonalmádi
Véghely Dezső út, Szent Erzsébet liget
A "Kézfogás" Európa Szoborparkban, a harmadik kör Balaton felé eső részén (állt).

Elbontás2017. november
Avatás2015. július 14.

Göröntsér Vera
2015.07.19. 12:16
Finnországból érkeztek az Európa szoborparkba idén alkotások, ennek alkalmából finn nemzeti napokat rendeztek Balatonalmádiban. Küldöttség is érkezett a lappföldről, hogy megosszák velünk kultúrájukat.

Ezt az alkotást a szoborpark harmadik körén, a Balaton felőli oldalon helyezték el. A Komédiások síró-nevető sorozatát töri meg az oszlop, aminek minden oldalán ütésre szorított öklök kidomborodó sorát látjuk.
Fájdalmas találkozás az anyaggal, hiszen az oszlop is, a kezek is betonból vannak.
Sok minden kifejez ez az ábrázolás. A küzdelem, ami mindkét félnek fáj. A megformázott betontömb mutatja, a küzdelmet folytató félnek át kell törnie egy falat, mielőtt tettleg, vagy máshogy használná az "öklét". Akkor is, ha esetleg csak védekezik.

Keresgéltem és rájöttem, erősen leszűkítem a küzdelem fogalmát, hibáztam. Alátámasztásul egy idézet:
"A boldogságért olykor keményen meg kell dolgozni. Olyan ez, mint otthon rendben tartása – meg kell őrizni az értékeket, és a szemetet ki kell dobni. Az egyik ember a szép kilátást veszi észre, a másik a koszos ablakot. Te választod meg, hogy mit látsz és mit gondolsz.
Kazantzakis egyszer azt mondta: “Ecseted és festéked van. Beléphetsz a menyországba, ha megfested.” (Andrew Matthews)
Források:
http://www.xn--bltv-4qab.hu/index.php/hirek/balatonalmadi/2658-uj-mu-az-europa-szoborparkban
http://www.xn--bltv-4qab.hu/index.php/hirek/balatonalmadi/3104-ujabb-alkotasokkal-gazdagodott-az-almadi-szoborpark
http://www.almadiszoborpark.eu/index.html
https://idezet.wordpress.com/category/kuzdelem/

Kapcsolódó
Áttörés

Cím alapján hasonló

"Küzdelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
212312
Feltöltve
2015.07.16. 21:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.16. 21:31

"Küzdelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
212313
Feltöltve
2015.07.16. 21:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.16. 21:32

"Küzdelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
212314

212315
Feltöltve
2015.07.16. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.16. 21:33

"Küzdelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
212316
Feltöltve
2015.07.16. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.16. 21:34

"Küzdelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
212317

212320
Feltöltve
2015.07.16. 21:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.16. 21:38

"Küzdelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
212318
Feltöltve
2015.07.16. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.16. 21:36

"Küzdelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
212319
Feltöltve
2015.07.16. 21:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.16. 21:37

"Küzdelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
212321
Feltöltve
2015.07.16. 21:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.16. 21:38

"Küzdelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
257636
Feltöltve
2016.11.02. 14:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.11.02. 14:26

"Küzdelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
257637
Feltöltve
2016.11.02. 14:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.11.02. 14:27

"Küzdelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
257638
Feltöltve
2016.11.02. 14:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.11.02. 14:28

"Küzdelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
257639
Feltöltve
2016.11.02. 14:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.11.02. 14:31

"Küzdelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
257640
Feltöltve
2016.11.02. 14:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.11.02. 14:32

"Küzdelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
294703
Feltöltve
2017.11.05. 18:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.11.05. 18:05
Összesen 16 fotó

Műlap története

17.11.05. 20:31
A "Küzdelem" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.11.05. 18:05
1 új fotót töltöttem a "Küzdelem" műlaphoz
17.07.30. 19:19
Megérintettem a "Küzdelem" alkotást
16.11.02. 16:54
A "Küzdelem" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.11.02. 14:32
1 új fotót töltöttem a "Küzdelem" műlaphoz
16.11.02. 14:31
1 új fotót töltöttem a "Küzdelem" műlaphoz
16.11.02. 14:28
1 új fotót töltöttem a "Küzdelem" műlaphoz
16.11.02. 14:27
1 új fotót töltöttem a "Küzdelem" műlaphoz
16.11.02. 14:26
1 új fotót töltöttem a "Küzdelem" műlaphoz
15.07.19. 12:16
Göröntsér Vera publikálta "Küzdelem" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.