Rakamaz, Dózsa György út 52.

Rakamaz
Dózsa György út 52.
A római katolikus templom közelében áll.

Felállítás1996

Lavotha Géza (fafaragó)

TundeK62
2016.06.18. 20:51
Ebben az évben már húszéves lesz ez a fából készült emlékoszlop. Két évvel ezelőtt fotóztam, és már akkor sem volt túl jó állapotban az Árpád fejedelmet megjelenítő oszlop.
Alkotója a közelben, Erdőbényén született és élt 1928 és 1999 között. Ezt a művet már idős korában faragta. A róla szóló artportálos oldalon nem is szerepel: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/lavotha-geza-5366

Rakamaz közelében sok honfoglalás kori tárgyi emléket találtak.
A fejedelemről részletesebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d_magyar_fejedelem

A körplasztika nagyon megérett egy felújításra – legalább is ez volt a helyzet két évvel ezelőtt.
Holnap majd megnézem, hogy történt-e előre lépés az ügyben.

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Árpád-szobrok

Cím alapján hasonló

"Árpád fejedelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Lavotha Géza (fafaragó)
Település
Rakamaz
Feltöltő
Azonosító
210443
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 21:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 21:16
2014. június

"Árpád fejedelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Lavotha Géza (fafaragó)
Település
Rakamaz
Feltöltő
Azonosító
210444
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 21:17
2014. június

"Árpád fejedelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Lavotha Géza (fafaragó)
Település
Rakamaz
Feltöltő
Azonosító
210445
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO250

210442
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 21:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 21:16
2014. június

"Árpád fejedelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Lavotha Géza (fafaragó)
Település
Rakamaz
Feltöltő
Azonosító
210446
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 21:17
2014. június

"Árpád fejedelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Lavotha Géza (fafaragó)
Település
Rakamaz
Feltöltő
Azonosító
210447
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

210448
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO160

210449
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 21:17
2014. június

"Árpád fejedelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Lavotha Géza (fafaragó)
Település
Rakamaz
Feltöltő
Azonosító
210450
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 21:18
2014. június

"Árpád fejedelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Lavotha Géza (fafaragó)
Település
Rakamaz
Feltöltő
Azonosító
210451
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 21:19
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 21:19
2014. június

"Árpád fejedelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Lavotha Géza (fafaragó)
Település
Rakamaz
Feltöltő
Azonosító
210452
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.06.30. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.30. 21:19
2014. június

"Árpád fejedelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Lavotha Géza (fafaragó)
Település
Rakamaz
Feltöltő
Azonosító
465733
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2021.11.02. 14:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/100 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 14:24
2012. július
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.11.02. 14:24
1 új fotót töltöttem az "Árpád fejedelem" műlaphoz
16.06.18. 20:51
TundeK62 publikálta "Árpád fejedelem" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.