Antik nőalak kakassal

Budapest, III. kerület, Pusztakúti út 2-6.

Budapest
III. kerület, Pusztakúti út 2-6.
A strand nagy medencéjét elhagyva, bal kéz felől a meredek domboldalon áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.07.06. 17:06
Már évek múltak el, mióta kinn voltam a Csillaghegyi strandon, ami a főváros legrégebbi strandjának "mondja magát" – a Római strandot követően. A strand történetét a múlt század elejétől, 1919-től, mint „Csillaghegyi Árpádfürdő RT” ismerhetjük meg, míg a legutolsó átalakítás, amelynek következtében mai, modern formáját elnyerte, 2000-ben volt.

Mi tagadás, hűsölni mentem és akkor már körül is néztem. A legnagyobb medence fejrészénél egy szökőkút áll, de nem kaptam ihletet. Éppen csak... De túl nagy volt a meleg és főleg a tömeg...
Ezek a képek is várattak magukra. Valahogy nem állt össze a kép.

Egyértelműen egy római korból ránk származott nő alakja áll a domboldalon, kezében könyvet tart, lábához egy kakas simul – szinte, mint egy kutya. A méretarányok is inkább azt mutatják. A hölgy frizurája, ruházata, az antik kort idézi.
A kakas jelkép, mint annyiszor, többnyire az éberséget szimbolizálja. Kis kutakodás után (mivel a Szimbólumok lexikona több névvel is kapcsolatba hozza), Perszephoné (a rómaiaknál Proserpina) https://hu.wikipedia.org/wiki/Perszephon%C3%A9 alakjához jutottam el, mivel ő szerepel a mitológiában úgy, hogy mellette a feltámadást jelképezi. Vele kapcsolatban az éberségre is szükség volt, mivel Hádész, az alvilág istene https://hu.wikipedia.org/wiki/Had%C3%A9sz – miután nem kapott választ a lány apjától, Zeusztól https://hu.wikipedia.org/wiki/Zeusz – elrabolta őt.
De sajnos ez csak egy lehetséges vonal, mert a történet folytatása már bonyolult, mind az olümposzi történetek általában.

A szobor, több – kisebb-nagyobb – társával együtt álldogál a domboldalon, az összekötést közöttük az adja, mindegyikük közelében, vagy éppen keze-ügyében van valamilyen állat.
Nyomoztam, mikortól származtathatók ezek az alkotások, ill. persze, hogy ki az alkotójuk? Nem jártam sikerrel.
Ami pedig ritka, a strand vezetőjének írt levelemre sem érkezett válasz. Kis csalódással vettem tudomásul, sajnálom.
Források:
http://www.csillaghegyistrand.hu/a-strandrol

Cím alapján hasonló

"Antik nőalak kakassal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
210278
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2015.06.29. 14:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.29. 14:30

210280
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2015.06.29. 14:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.29. 14:31
2012. július

"Antik nőalak kakassal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
210284
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2015.06.29. 14:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.29. 14:33

210275
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2015.06.29. 14:29

Göröntsér Vera 15.06.29. 14:29
2012. július

"Antik nőalak kakassal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
210282
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2015.06.29. 14:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ45/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.29. 14:32
2012. július

"Antik nőalak kakassal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
210283
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2015.06.29. 14:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ34/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.29. 14:32
2012. július

"Antik nőalak kakassal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
210285
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2015.06.29. 14:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.29. 14:33
2012. július

"Antik nőalak kakassal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
210276
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2015.06.29. 14:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.29. 14:30
2012. július

"Antik nőalak kakassal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
210286
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2015.06.29. 14:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ47/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.29. 14:33
2012. július

"Antik nőalak kakassal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371721
Feltöltve
2019.09.01. 17:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/500 • 8.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.01. 17:11

371717
Feltöltve
2019.09.01. 17:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/500 • 9.5mm • ISO80

Göröntsér Vera 19.09.01. 17:10

371716

371722
Feltöltve
2019.09.01. 17:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 47.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.01. 17:11

"Antik nőalak kakassal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371718
Feltöltve
2019.09.01. 17:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 33.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.01. 17:10

"Antik nőalak kakassal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371723
Feltöltve
2019.09.01. 17:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 42.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.01. 17:11

"Antik nőalak kakassal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371719
Feltöltve
2019.09.01. 17:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • 19.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.01. 17:10

"Antik nőalak kakassal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371720
Feltöltve
2019.09.01. 17:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/500 • 8.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.01. 17:11

"Antik nőalak kakassal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
371715
Feltöltve
2019.09.01. 17:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 33.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.01. 17:10
Összesen 18 fotó

Műlap története

4 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "Antik nőalak kakassal" feltöltésünket!
12 napja
4 új fotót töltöttem az "Antik nőalak kakassal" műlaphoz!
12 napja
5 új fotót töltöttem az "Antik nőalak kakassal" műlaphoz!
15.07.06. 17:06
Göröntsér Vera publikálta "Antik nőalak kakassal" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.