I. világháborús emlékmű

Vác, Március 15. tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősök szobra

Vác
Március 15. tér
A tér hátsó harmadában, a Barátság kutat követő részen.

Avatás2015. május 31.
Avatás1933. október 15.

Göröntsér Vera
2015.06.29. 18:59
A magyar hősök emlékünnepét minden évben május utolsó vasárnapján ünneplik. Erre a napra időzítették Vác város egykori Hősi emlékműve rekonstrukciójának újbóli avatását megközelítőleg egykori helyén.
Az emlékmű egykori elkészülésének, sorsának, újbóli felállításának sorsa egyaránt viszontagságos.
Az eredeti emlékmű felállításának körülményei a megbízástól az avatásig jól nyomon követhető az első forrás 1.sz. mellékletében. Röviden összegezve: az első világháborús emlékművek állítására vonatkozó törvény 1917-ben született, míg az emlékmű felállítására 1933-ban kerülhetett sor. Elmondható, a szakmai kritika fanyalogva fogadta.

A II. világháborúban az emlékmű megrongálódott, egyik mellékalakja megsemmisült.
1951-ben áthelyezték a közvélemény említésével, de a forrásban olvashatók szerint annak megkérdezése nélkül. Ennek kapcsán egy emléktábla tervéről esik szó, ami "tartalmazza a város összes halottainak névsorát, hogy a végleges emlékmű méltón töltse be kegyeleti célját."

Az emlékmű elhelyezése úgy az eredeti mű, mint a mostani rekonstrukció kapcsán központi problémaként jelentkezett. Utóbbihoz már 2000-ben tanulmány készült, a választott terület a "szűken vett belterület", míg végül – több tanulmány-tervezet és a közvélemény figyelembevételével a Fő-térre esett a választás, az eredeti helyhez képest némi kompromisszummal. Mindez annak ellenére, hogy több körben a képviselőtestület a tervezeteket elutasította, figyelemmel arra is, hogy a KÖH (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) véleménye szerint is, az újonnan rekonstruált, műemléki környezetet eddig figyelembe vevő tér arculatával nem hozható összhangba. Időközben a szakvélemény megváltozhatott.

Az emlékmű három szoborcsoportból áll. A központi csoport (ezzel kapcsolatban az eredeti mű készítésekor méretproblémák merültek fel) négy alakból áll. Középen a harcba hívó, zászlaját lobogtató női alak, körülötte három katona, balról a szuronnyal harcba induló, másik oldalon egy gyalogos, míg háta mögött egy összecsukló áldozat látható.
Két oldalcsoport a harckészség és a megdicsőülés témáját ábrázolja. Szimmetrikusan elhelyezett alakok, mindegyiken egy-egy katona és a hősiesség szimbólumaként egy-egy oroszlán.

Felirata: "Váci fiúk! A harc mezején hullottatok el mind. Míg magyar él, e szobor hirdeti hős nevetek! ..." (A szöveg olvasható a 8. képen.
Az emlékművön nem találtam a hősök nevét rögzítő vésetet.

Megjegyzés: elég érdekes, ahogy valaki (mint én is) a tér felé menet a Barátság kútja és az azt körbevevő angyalkák együttese mögött (képileg elválaszthatatlanul) meglátja az emlékművet. Ezt a látványt az utolsó kép szemlélteti.
Források:
http://www.vac.hu/kepviseloulesek/2011_ertekvedelem.pdf
http://www.vaconline.hu/esemenyek/i.-vilaghaborus-emlekmu-palyazik-a-varos-az-ujraallitasra-5.html
http://www.vacz.hu/index.php/esemenyek-programok/499-i-vilaghabrus-emlekmu-atadasa
További linkek
Az avatásról: http://harrachpeter.kdnp.hu/visszakerult-vacra-az-i-vilaghaborus-emlekmu/

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
210117
Feltöltve
2015.06.27. 10:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.27. 10:26

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
210127
Feltöltve
2015.06.27. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Göröntsér Vera 15.06.27. 10:32

210121
Feltöltve
2015.06.27. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.27. 10:27

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
210122
Feltöltve
2015.06.27. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

210118
Feltöltve
2015.06.27. 10:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO400

210124
Feltöltve
2015.06.27. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

210119
Feltöltve
2015.06.27. 10:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.27. 10:26

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
210120
Feltöltve
2015.06.27. 10:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.27. 10:27

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
210125
Feltöltve
2015.06.27. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.27. 10:32

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
210126
Feltöltve
2015.06.27. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO160

210123
Feltöltve
2015.06.27. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.27. 10:32

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
210116
Feltöltve
2015.06.27. 10:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.27. 10:25

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
213081
Feltöltve
2015.07.25. 20:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 15.07.25. 20:52

213082

214922
Feltöltve
2015.08.16. 10:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-10
ƒ71/10 • 1/640 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 15.08.16. 10:49

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
214923
Feltöltve
2015.08.16. 10:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-10
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 15.08.16. 10:51

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
214924
Feltöltve
2015.08.16. 10:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-10
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 15.08.16. 10:52

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
214925
Feltöltve
2015.08.16. 10:53
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-10
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 15.08.16. 10:53

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
214926
Feltöltve
2015.08.16. 10:56
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / XZ-10
ƒ63/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 15.08.16. 10:56

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
227444
Feltöltve
2015.12.19. 17:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.19. 17:09

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
227446
Feltöltve
2015.12.19. 17:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.19. 17:10

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
227448
Feltöltve
2015.12.19. 17:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.19. 17:11

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
227450
Feltöltve
2015.12.19. 17:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.19. 17:14

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
227451
Feltöltve
2015.12.19. 17:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.19. 17:15

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
347492
Feltöltve
2019.03.24. 13:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 19.03.24. 13:18

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
347493
Feltöltve
2019.03.24. 13:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 19.03.24. 13:20

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
347494
Feltöltve
2019.03.24. 13:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 19.03.24. 13:21

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
347495
Feltöltve
2019.03.24. 13:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 19.03.24. 13:23

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
355817
Feltöltve
2019.05.17. 17:31
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ39/10 • 1/400 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.17. 17:31

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
355818
Feltöltve
2019.05.17. 17:31
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ36/10 • 1/100 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.17. 17:31

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
355819
Feltöltve
2019.05.17. 17:31
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ32/10 • 1/800 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.17. 17:31

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
355820
Feltöltve
2019.05.17. 17:31
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ35/10 • 1/1000 • 5.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.17. 17:31

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
356696
Feltöltve
2019.05.23. 10:37
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/500 • 47.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.23. 10:37

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
356697
Feltöltve
2019.05.23. 10:37
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/320 • 44.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.23. 10:37

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
357946
Feltöltve
2019.05.30. 17:34
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ38/10 • 1/320 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.30. 17:34

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
357947
Feltöltve
2019.05.30. 17:34
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 58.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.30. 17:34

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
357948
Feltöltve
2019.05.30. 17:34
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/80 • 26.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.30. 17:34

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
210389
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.06.30. 15:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.06.30. 15:19
Archív felvétel

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
210392
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2015.06.30. 15:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.06.30. 15:21

210393

Kép - 22656
Feltöltő
Azonosító
210394
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.06.30. 15:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.06.30. 15:25
Archív felvétel
Kép - 22656

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
210412
Feltöltve
2015.06.30. 19:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.06.30. 19:34
Archív felvétel
Képeslap.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
210413
Fotózva
2012. január
Feltöltve
2015.06.30. 19:34
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ40/10 • 1/50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.06.30. 19:34
2012. január
Képeslap.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
210415
Feltöltve
2015.06.30. 19:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.06.30. 19:41
Archív felvétel
Összesen 44 fotó

Műlap története

28 napja
3 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
05.23. 10:37
2 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
05.17. 17:35
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
05.17. 17:31
4 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
03.24. 13:23
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
03.24. 13:21
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
03.24. 13:20
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
03.24. 13:18
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
03.16. 14:57
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást!
17.06.18. 17:35
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást!
17.02.15. 16:48
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást!
15.12.19. 17:15
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
15.12.19. 17:14
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
15.12.19. 17:11
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
15.12.19. 17:10
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
15.12.19. 17:09
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
15.08.16. 10:56
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
15.08.16. 10:53
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
15.08.16. 10:52
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
15.08.16. 10:51
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
15.08.16. 10:49
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
15.07.25. 20:52

15.06.30. 19:41
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
15.06.30. 19:34

15.06.30. 15:25
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
15.06.30. 15:21

15.06.30. 15:19
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.