Szeged, Tábor utca 3.

Szeged
Tábor utca 3.
Király-König Péter Zeneiskola lépcsőfordulójában van elhelyezve.

Avatás2015. május
Avatás1964


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Cedrus
2015.06.11. 10:10
"Erkel Ferenc (Németgyula[1], 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.), magyar zeneszerző, karmester, zongoraművész és sakknagymester. Pályáját zongoraművészként és zenepedagógusként kezdte Kolozsvárott, de alkalmilag vezényelt is és a zeneszerzéssel is megpróbálkozott. Pesten 1834-ben mutatkozott be, majd a következő esztendőben véglegesen ott telepedett le. 1844-ben megnyerte a Kölcsey Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot."

Erkel Ferenc zeneszerző mellszobra, Liszt Ferenc mellszobrával együtt az 1960-évek elején (1964 ?) került át az akkor még Liszt Ferenc Zeneiskola épületébe, melyeket az iskola folyosóján helyeztek el. Király-König Péter emléktáblájának avatását megelőzően a szobrot felújították, befestették és áthelyezték jelenlegi helyére.

A szobor alkotója Sebestyén Endre építész (1888-1966)

A fotók készítése és publikálása az igazgatónő szóbeli engedélyével történt.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Erkel_Ferenc
Tóth Attila: Szeged szobrai 2018 (246 o.)

Cedrus műlapja


Kapcsolódó
Liszt Ferenc
Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai

Cím alapján hasonló

"Erkel Ferenc" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
208561
Feltöltve
2015.06.11. 09:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ31/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.06.11. 09:31

"Erkel Ferenc" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
208558
Feltöltve
2015.06.11. 09:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ31/10 • 1/30 • ISO360

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.06.11. 09:28

"Erkel Ferenc" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
208557
Feltöltve
2015.06.11. 09:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.06.11. 09:28

"Erkel Ferenc" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
208559
Feltöltve
2015.06.11. 09:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.06.11. 09:29

"Erkel Ferenc" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
208562
Feltöltve
2015.06.11. 09:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.06.11. 09:32

"Erkel Ferenc" c. alkotás fotói Szeged településről

Feltöltő
Azonosító
208563
Feltöltve
2015.06.11. 09:33
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/30 • ISO360

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.06.11. 09:33

"Erkel Ferenc" c. alkotás fotói Szeged településről

2019-03-08
Feltöltő
Azonosító
345378
Feltöltve
2019.03.08. 14:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ36/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.03.08. 14:05
2019-03-08
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.06.15. 19:57
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "Erkel Ferenc" feltöltésünket!
18.06.28. 19:39
Az "Erkel Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.06.11. 10:10
Cedrus publikálta "Erkel Ferenc" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.