Csabrendek, Kossuth utca 14.

Angol cím:St. Barbara

Csabrendek
Kossuth utca 14.
Az alkotás az általános iskola falán látható.

Felállítás2001

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Aerdna
2015.06.01. 21:05
Szent Borbála szobra Csabrendeken az általános iskola falán kialakított szoborfülkében áll 2001 óta.

Az eredeti Szent Borbála-szobor 1941-ben került Nagyváradra, a Zsolnay-gyár ajándékaként a Gábor Áron Hadapródiskola részére. A szobor ezt követően Csabrendekre került, mivel a Hadapródiskola 1. és 2. ütegét az iskola épületében helyezték el 1944-45 évfordulóján. A szobor ezután 1998-ig Csabrendeken maradt, egy kertben rejtőzött, majd 1998-ban a település visszaadta a Nagyváradi m. kir. „Gábor Áron” Tüzérségi Hadapródiskola Baráti Körének. Az alkotást restaurálták, majd a Baráti Kör budapesti emlékszobájában került elhelyezésre. Az eredeti szoborról két másolat készült, mind a kettőt 2001-ben állították fel, az egyiket Csabrendeken az iskola épületének falán, a másikat Nagyváradon, a Szent László Székesegyház Szent Borbála kápolnájában (lásd a kapcsolt műlapot). Az eredeti szobor kalandos útja azonban még nem ért itt véget, 2007-ben Győrbe került, a 12. Arrabona Légvédelmi Rakéta Ezredhez.

A szobor anyaga – állapotát tekintve – feltehetőleg szobrászati gipsz, melyet hasonlóan az eredeti szoborhoz, vöröses barnára színeztek. Az alkotóról az eredeti szobor esetében sincs adat, csak hogy a Zsolnay-gyár készítette, és adományozta az Hadapródiskolának.

„A Szent Borbála, a tüzérek védőszentje neve napja december 4-e, különös tüzér rítusokkal megünnepelt ünnepnap a tüzérek életében, ennek a hagyománynak a folytatói lettek a hadapródiskolás tüzérek. Ezen a napon avatják az új tüzért lövegtalpon fekve a csőhúzó rúddal, a parancsnok külön Borbála napi parancsot készít előléptetések, dicséretek, díjak, kerülnek kiosztásra. A legjobb tüzér a Borbála kardot, a legjobb lovas a Borbála sarkantyút kap, nevüket serlegbe vésik. Ez a nap zavartalan örömünnep, az iskola ideiglenes parancsnoka egy növendék lesz, ünnepi ebéd, szabad kimenő van, egész nap kulturális, sport bemutatók játékos vetélkedők vannak.” – írja dr. Martinkó József a Hadapródiskoláról szóló írásában.
Források:
http://www.hadaprodiskola.hu/magunk/ered.html
http://www.hadaprodiskola.hu/2008/fegybor.html
Dr. Martinkó József: A nagyváradi Magyar Királyi Honvéd Hadapródiskola (1898-1918) – In: Hadtudományi Szemle, 2015. VIII. évfolyam, 1. szám, 314-318. oldal

Aerdna műlapja

Kapcsolódó
Szent Borbála

Cím alapján hasonló

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
207629
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.06.01. 20:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.06.01. 20:45
2005. január

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
207630
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.06.01. 20:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/700 • ISO64

207632
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.06.01. 20:46
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ34/10 • 1/800 • ISO64

Aerdna 15.06.01. 20:46
2005. január

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
207633

207635
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.06.01. 20:47

Aerdna 15.06.01. 20:47
2005. január

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
207636
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.06.01. 20:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.06.01. 20:48
2005. január

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
207638
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.06.01. 20:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.06.01. 20:49
2005. január

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
207639
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.06.01. 20:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.06.01. 20:49
2005. január

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
207643
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.06.01. 20:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.06.01. 20:57
2005. január
Összesen 9 fotó

Műlap története

15.06.01. 21:05
Aerdna publikálta "Szent Borbála" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.