Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve

Debrecen, Péterfia utca 45.

Debrecen
Péterfia utca 45.
Thaly Kálmán utcával szemben

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Nyul Imre
2015.05.31. 23:41
Egy újabb rejtett és elfeledett alkotás.
A Péterfia utca 45. szám alatti, az utcafronton két szintes klasszicista épület ma már helyi védelem alatt áll. Igaz ezt semmi nem jelzi.
Az épület az 1900-as évek elején épült, tiszti szállónak használták. A Péterfia laktanya tisztjei szállása volt egykor.
Erről tanúskodik ma is az emeletes házrész lépcsőházában található nagyméretű dombormű.
A dombormű egy térdeplő katonát ábrázol, kezében egy liánnal körbefont kardot ajánl fel Istennek.
Sajnos a dombormű elhanyagolt, leginkább a por, a piszok ront a látványon. Információm szerint eredetileg a dombormű sötétebb színű volt, de korábban a lépcsőház falával együtt lefestették.
Az épület ma lakóház. Múltjáról a lakók nagyon keveset tudnak. Az udvar földszintes házrészében élők egy része a domborműről sem tud.
Az alkotóval kapcsolatban előzetesen tájékoztattak a Lux vezetéknévről, de a több Lux nevű szobrász közül nem tudtam azonosítani.
Göröntsér Vera segítségével, akinek van egy a emlékmű műlapja ( https://www.kozterkep.hu/~/20832/Az_I_vilaghaboruban_elesett_tanulok_emlekmuve_Budapest_1933.html# ) aminek dombormű része megegyezik, ezzel ezzel nagy valószínűséggel sikerült meghatározni az alkotót. Köszönet érte!
Jelenleg a további megerősítés folyamatban van.

Nyul Imre műlapja

Cím alapján hasonló

"Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve" c. alkotás fotói Debrecen településről

Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve
Feltöltő
Azonosító
207516
Feltöltve
2015.05.31. 23:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.05.31. 23:29
Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve

"Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve" c. alkotás fotói Debrecen településről

Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve
Feltöltő
Azonosító
207520
Feltöltve
2015.05.31. 23:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.05.31. 23:31
Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve

"Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve" c. alkotás fotói Debrecen településről

Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve
Feltöltő
Azonosító
207522
Feltöltve
2015.05.31. 23:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.05.31. 23:32

207523

207524
Feltöltve
2015.05.31. 23:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ32/10 • 1/30 • ISO100

207525

207526
Feltöltve
2015.05.31. 23:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ36/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.05.31. 23:33
Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve

"Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve" c. alkotás fotói Debrecen településről

Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve
Feltöltő
Azonosító
207527

207528

207529
Feltöltve
2015.05.31. 23:34

Nyul Imre 15.05.31. 23:34
Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve

"Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve" c. alkotás fotói Debrecen településről

Péterfia utca 45.
Feltöltő
Azonosító
207575
Feltöltve
2015.06.01. 11:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.06.01. 11:30
Péterfia utca 45.
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.09.28. 21:10
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve" feltöltésünket!
15.06.03. 21:44
A "Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.05.31. 23:41
Nyul Imre publikálta "Péterfia utcai, egykori honvéd tiszti szálló domborműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.