Gárdony-Agárd, Üdülők útja

Angol cím:István Chernel

Gárdony-Agárd
Üdülők útja
Az alkotás az agárdi csónakkikötőben található.

Felállítás2015. május 31.

Aerdna
2015.05.31. 00:01
2015. május 31-én 11.00 órakor felavatták Chernel István világhírű ornitológus szobrát, születésének 150. évfordulója alkalmából.

Az avatást a Bakonyi Vadászkürt Egylet előadása nyitotta meg. Az avatáson Tóth István polgármester köszöntő beszéde után átadta a Chernel-díjat egy tanulónak, aki a Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákja. Két általános iskolás tanuló népdal énekléssel és versmondással színesítette a programot. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mondott avatóbeszédet, idézve költőink madárvilággal kapcsolatos verseiből, L. Simon László, miniszter-helyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára bemutatta az évfordulóra kiadott „Faragó Sándor: Lélekkel teljesített hivatás, A vadászat nemes élvezete, válogatás Chernel István vadászati írásaiból és vadásznaplóiból (szerk.: Majthényi László). c. köteteket”. Az államtitkár úr idézett Chernel István könyvéből, ahol, mint fogalmazott, még együtt élt a vadászat, az erdészet, és a természetvédelem.

A mészkő alkotás érdekessége, hogy a mellszobor a talapzatból „nő ki”. Elől középmagasságban – utalva Chernel István szakmai munkásságára – egy éppen halászó madarat – jégmadarat – láthatunk. A hátoldalon olvasható felirat:
„Állíttatta Gárdony város Önkormányzata a Nemzeti Kulturális Alap – NKA – támogatásával. 2015.”

Agárdon ezzel a szoborral kettőre nőtt a Chernel Istvánt ábrázoló mellszobrok száma, 5 percnyire innen, a Madárvártánál egy régebben felállított mellszobrát láthatjuk az ornitológusnak (lásd a kapcsolt műlapot).

Chernel István (1865-1922) Kőszegen született, szülei közigazgatási pályára szánták. Édesapja Chernel Kálmán történész volt, de érdeklődése az ornitológia iránt fia érdeklődését is meghatározta. Chernel István elvégezte a jogi egyetemet, majd közigazgatási gyakornokkén dolgozott Sopronban, de hamarosan lemondott, hogy csak a madártannak éljen. „1890-ben már országosan is ismert kutató, sőt az 1891-es budapesti II. Nemzetközi Ornithológiai Kongresszust előkészítő bizottság tagjává is megválasztották.” Bejárta az országot, majd Norvégiában folytatott madártani megfigyeléseket. 1899-ben jelent meg "Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre" című kötete, „az első tudományos madártani munka, amely magyar szerző alkotása”.
„A madártan művelése mellett, bekapcsolódott az állatvédelem, főként a madárvédelem munkájába. 1902-ben megalakította az Országos Állatvédő egyesület kőszegi fiókegyesületét. Az egyesület fő feladata a gyakorlati madárvédelem volt (Fészekodúk készítése, kihelyezése, madarak téli etetése).” 1916-tól vezette az Ornitológiai Központot. 1918-ban a „Nomenclator Avium Regni Hungariae” címmel összeállította a magyar birodalom madarainak névjegyzékét. 1922-ben hunyt el, egy tüdőgyulladás következtében.

Agárdon található a Chernel Istvánról elnevezett Madárvárta, madártani kutatóállomás. 1957-59 között építették, 1965-től viseli Chernel István nevét. A Madárvárta először a Velencei-tavi Intéző Bizottság kutatóállomásaként végezte munkáját, majd a Fejér megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala, később a Fejér megyei Múzeumok Igazgatóságához tartozott. 2012-ben újították fel. 2013. januárjától a Múzeumtól átkerült a települési önkormányzathoz.

Az Agárdon található Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1992 óta viseli az ornitológus nevét.
Források:
http://www.gardony.hu/chernel-szoboravato-unnepseg-es-konyvbemutato-agardon
http://chernelmte.extra.hu/chernelelet.html
http://velenceito.info/latnivalok-a-velencei-to-kornyeken/madarvarta-madartani-kutatoallomas-agard/
Aerdna
2015.05.31. 12:51
Az avatás képei: https://www.kozterkep.hu/profile/Aerdna/folders/2445?auth_key=f9352e54fefdb85c32eda4ecac168223

Aerdna műlapja

Kapcsolódó
Chernel István
Kapcsolódó
Id. Radetzky Jenő

Cím alapján hasonló

"Chernel István" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
207437
Feltöltve
2015.05.30. 19:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.30. 19:51

"Chernel István" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
207438
Feltöltve
2015.05.30. 19:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.30. 19:52

207439
Feltöltve
2015.05.30. 19:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

207440
Feltöltve
2015.05.30. 19:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.30. 19:53

"Chernel István" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
207442
Feltöltve
2015.05.30. 19:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.30. 19:55

207443

207444
Feltöltve
2015.05.30. 19:56

Aerdna 15.05.30. 19:56

"Chernel István" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
207445
Feltöltve
2015.05.30. 19:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.30. 19:57

"Chernel István" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
207446
Feltöltve
2015.05.30. 19:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.30. 19:58

"Chernel István" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
207447
Feltöltve
2015.05.30. 19:59
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.30. 19:59

"Chernel István" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
207448
Feltöltve
2015.05.30. 20:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.30. 20:00

"Chernel István" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
207475
Feltöltve
2015.05.31. 12:48
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.31. 12:48

"Chernel István" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
255228
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.10.15. 14:31
Képinfó
Alkotó a képen
(Kontur András)
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 16.10.15. 14:31
2015. május

"Chernel István" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
258134
Feltöltve
2016.11.05. 15:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.05. 15:03

"Chernel István" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
258133
Feltöltve
2016.11.05. 15:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.05. 15:02

"Chernel István" c. alkotás fotói Gárdony-Agárd településről

Feltöltő
Azonosító
258131
Feltöltve
2016.11.05. 15:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.11.05. 15:01
Összesen 16 fotó

Műlap története

19.06.04. 19:18
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Chernel István" feltöltésünket!
18.05.08. 09:09
Megérintettem a "Chernel István" alkotást!
16.11.05. 15:03
1 új fotót töltöttem a "Chernel István" műlaphoz!
16.11.05. 15:02
1 új fotót töltöttem a "Chernel István" műlaphoz!
16.11.05. 15:01
1 új fotót töltöttem a "Chernel István" műlaphoz!
16.10.15. 14:31
1 új fotót töltöttem a "Chernel István" műlaphoz!
15.05.31. 00:01
Aerdna publikálta "Chernel István" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.