A soproni Nádasdy-huszárok emléktáblája

Alternatív, helyi címek:Limanowai csata emléktáblája

Sopron
Deák tér 39
Deák téren a II. világháborús kettős emlékmű dombjának oldalán került elhelyezésre.

Felállítás2014. december 7.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Szabolcs Erzsébet
2015.05.28. 13:30
A sopronban állomásozó 9. Nádasdy- huszárok limanowai csatában való hősies helytállásáról tarottak megemlékezést a 100-dik évforduló alkalmából. Ezen a helyen állt egykor Kisfaludy Strobl Zsigmond 1924-ben felavatott alkotása, melyet az 1950-es években egy nap alatt leromboltak. Több szobor emlékmű is állt a térnek ezen a részén, Szakál Ernő Kellner Sándor szobra, majd késöbb áthelyezték az róla elnevezett iskola elé. Kiss Kovács Gyula monumentális alkotása a Felszabadulási emlékmű is ezen a helyen uralta a térnek ezt a részét 1970-től. A szobor és az emlékmű le lett bontva a '90-es évek elején.
1993-ban II. Világháborús emlékmű ifj. Pál Mihály és Pál András alkotása került felavatásra. Ennek az emlékműnek az oldalsó rézsüjén helyezték el a Nádasdy - huszárok emléktábláját. Pár évvel ezelőtt olvastam, felmerült az az igény, hogy legalább egy emléktáblán örökítsék meg Nádasdy-huszárok limanowai hősi halottainak emlékét. Ez megtörtént az emléktábla felavatásával külön a nevek felsorolása nélkül. A limanovai csata 100-dik jubileuma alkalmából december 7-én több program volt a városban. Az avató ünnepségen a leleplezésen Hende Csaba honvédemi miniszter is a város vendége volt.
Az emlékmű Sopron Önkormányzata, a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület, valamint a Soproni Városszépítő Egyesület összefogásával készült el.
További linkek
www.honvedelem.hu

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"A soproni Nádasdy-huszárok emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
207264
Feltöltve
2015.05.28. 11:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.05.28. 11:39
Feldolgozás alatt...

"A soproni Nádasdy-huszárok emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
207265
Feltöltve
2015.05.28. 11:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.05.28. 11:42
Feldolgozás alatt...

"A soproni Nádasdy-huszárok emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
207267
Feltöltve
2015.05.28. 11:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.05.28. 11:45

207266
Feltöltve
2015.05.28. 11:45
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.05.28. 11:45
Feldolgozás alatt...

"A soproni Nádasdy-huszárok emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
207273
Feltöltve
2015.05.28. 11:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 15.05.28. 11:53

207271

207270

207272

516154
Feltöltve
2023.02.10. 08:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Bertha János 23.02.10. 08:08

516155
Feltöltve
2023.02.10. 08:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 52mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.10. 08:08
Feldolgozás alatt...

"A soproni Nádasdy-huszárok emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
516156
Feltöltve
2023.02.10. 08:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 116mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.10. 08:08
Feldolgozás alatt...

"A soproni Nádasdy-huszárok emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
516157
Feltöltve
2023.02.10. 08:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.10. 08:08
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.02.10. 08:08
4 új fotót töltöttem az "A soproni Nádasdy-huszárok emléktáblája" műlaphoz
20.05.29. 19:24
Megérintettem az "A soproni Nádasdy-huszárok emléktáblája" alkotást
17.05.13. 16:15
Az "A soproni Nádasdy-huszárok emléktáblája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.05.28. 14:31
Az "A soproni Nádasdy-huszárok emléktáblája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.05.28. 13:30
Szabolcs Erzsébet publikálta "A soproni Nádasdy-huszárok emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.