Turulmadaras világháborús emlékmű

Margitta (Marghita), Strada Horia

Margitta (Marghita)
Strada Horia
A református templom kertjében áll.

Felállítás2009. szeptember 26.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Kotricz Tünde (TundeK62)
2018.06.24. 22:59
Margittán 2009-ben emelt az egyre fogyó magyarság emlékművet az első és második világháborúban meghalt áldozatoknak. Természetesen már nem tudták ezt megtenni köztéren, csak a református templom kertjébe állíthatták az emlékművet. Mondjuk Petőfi és Ady szobortársasága nem rossz társaság...
A címoldalon látható tábla szerint: "A két világháborúban, a haza oltárán életüket áldozott margittai hősi halottaink emlékére emeltette a Történelmi Vitézi Rend Észak-Erdélyi Törzs, Margittai Vitézi Szék és a hálás utódok."
Az emlékművet Vitéz bordás István székkapitány, Észak-erdélyi kincstárnok készíttette.

Dukrét Gáza leírása szerint: Terméskőből összeállított lépcsős építmény, hét fekete gránittáblával. Rajta baloldalt Turulmadár egy oszlopon, jobboldalt örökmécses.
Felállítása a Történelmi Vitézi Rendnek köszönhető.

A minden részletre kiterjedő leírás a Turulmadár, vagyis a szobrászati rész alkotóját nem nevezi meg.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Margitta
Dukrét Géza: Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében (Nagyvárad, 2012): 302–304. p.

Cím alapján hasonló

"Turulmadaras világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Margitta (Marghita) településről

Feltöltő
Azonosító
206926
Feltöltve
2015.05.24. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Turulmadaras világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Margitta (Marghita) településről

Feltöltő
Azonosító
206927
Feltöltve
2015.05.24. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

206928
Feltöltve
2015.05.24. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Turulmadaras világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Margitta (Marghita) településről

Feltöltő
Azonosító
206929
Feltöltve
2015.05.24. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Turulmadaras világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Margitta (Marghita) településről

Feltöltő
Azonosító
206930
Feltöltve
2015.05.24. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Turulmadaras világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Margitta (Marghita) településről

Feltöltő
Azonosító
206931
Feltöltve
2015.05.24. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Turulmadaras világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Margitta (Marghita) településről

Feltöltő
Azonosító
206932
Feltöltve
2015.05.24. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Turulmadaras világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Margitta (Marghita) településről

Feltöltő
Azonosító
206933
Feltöltve
2015.05.24. 21:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Turulmadaras világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Margitta (Marghita) településről

Feltöltő
Azonosító
206934
Feltöltve
2015.05.24. 21:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Turulmadaras világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Margitta (Marghita) településről

Feltöltő
Azonosító
206935
Feltöltve
2015.05.24. 21:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Turulmadaras világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Margitta (Marghita) településről

Feltöltő
Azonosító
206936
Feltöltve
2015.05.24. 21:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 11 fotó

Műlap története

18.06.24. 22:59
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Turulmadaras világháborús emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.