Érszőlős (Viișoara), DJ191

Alternatív, helyi címek:Mezőgazdaság

A Művelődési Ház homlokzatán látható.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

TundeK62
2017.06.20. 00:45
Érszőlős (egyes forrásokban Érszőllős), Bihar megyében (Partium), a határtól 35 km-re fekszik.
"1910-ben 979 lakosából 956 magyar (97,6%), 23 román volt.
2002-ben 1038 fő lakta, ebből 853 magyar (82,1%), 131 román, 48 cigány, 5 szlovák."
A település polgármestere is magyar. A művelődési házzal szemközti dombon áll egy református templom.

"2011-ben beosztott településekkel együtt 1330 lakosa volt, ebből 1058 magyar (79,5%), 270 román."
Ez a település tehát, még most is többségében magyarlakta falu. Nagy szegénységben élnek arrafelé az emberek. Igazán, egy magyar feliratú emlékművet fotóztam ott, mikor megláttam az utca másik oldalán a Művelődési Ház nagyméretű mozaik felületét.

Nekem nagyon megtetszett a hatalmas felületű, színes mozaik, mely az ottani mezőgazdasági dolgozókat mutatja be. Szinte hullámzó rétegekként látjuk alul a halban gazdag vízfelületet, középen a gabonaszálakat, majd következik a nagybetűs EMBER, és a napocskák, melyből többet is ábrázoltak a kép alkotói, akikről nem sikerült megtudni semmit. Csak a nevüket lehet leolvasni a mozaikról.
Évszámot nem fedeztem fel az alkotáson, és semmilyen forrásban nem találtam meg az adatot.

Az egész mű olyan hatást kelt, mint egy Vankóné Dudás Juli naiv festmény, csak hatalmas méretben, és mozaikban elbeszélve.

A történethez hozzátartozik még, hogy két évvel ezelőtt, amikor fotóztam a faluban, hazatérve meséltem az édesanyámnak, hogy mely falvakban jártam. Akkor árulta el, hogy 1914-ben, abban a faluban született az édesapja, vagyis az anyai nagyapám.

Akkor, amikor Margittáról autóztunk Érszőlős felé, útépítés volt, lépésben lehetett haladni, de egyszerűen éreztem, hogy nekem oda mindenképp el kell jutnom...
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89rsz%C5%91ll%C5%91s
http://www.biharmegye.ro/node/4327

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Érszőlős (Viișoara)
Feltöltő
Azonosító
206721
Feltöltve
2015.05.22. 13:03
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.22. 13:03

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Érszőlős (Viișoara)
Feltöltő
Azonosító
206722
Feltöltve
2015.05.22. 13:04
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.22. 13:04

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Érszőlős (Viișoara)
Feltöltő
Azonosító
206723
Feltöltve
2015.05.22. 13:04
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.22. 13:04

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Érszőlős (Viișoara)
Feltöltő
Azonosító
206724
Feltöltve
2015.05.22. 13:04
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/125 • ISO125

206725
Feltöltve
2015.05.22. 13:04
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

206726
Feltöltve
2015.05.22. 13:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.22. 13:05

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Érszőlős (Viișoara)
Feltöltő
Azonosító
206727

206728

206729
Feltöltve
2015.05.22. 13:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.22. 13:06

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Érszőlős (Viișoara)
Feltöltő
Azonosító
206730

206731
Feltöltve
2015.05.22. 13:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.22. 13:06

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Érszőlős (Viișoara)
Feltöltő
Azonosító
206732
Feltöltve
2015.05.22. 13:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.05.22. 13:06
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.06.20. 00:45
TundeK62 publikálta "Mozaik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.