Wlassics-ház épületdísze

Nagykanizsa, Csengery út 3

Nagykanizsa
Csengery út 3
Nagykanizsa központjából kelet felé a második kereszteződés a Csengery...Teljes szövegNagykanizsa központjából kelet felé a második kereszteződés a Csengery út. Az épületdísz rögtön az út elején látható a páratlan oldalon.Kevesebb szöveg

Avatás1898

Móritz István
2015.05.21. 13:47
Az épület létrejöttének története: „A Németh-ház helyére a Nagykanizsai Takarékpénztár, a megye első bankja építtette fel székházát. Az építkezés 1870-ben és 1871-ben folyt. A mai épületből akkor készült el a Csengery út mentén épült szárny, beleértve a Deák téren a sarki részt is. A már akkor kétemeletes házat Hencz Antal és Berg Károly építette. Tervezőként nem nevesített, híres, grazi építészről írt a korabeli sajtó. Az épület Csengery úti részében kezdte működését 1871-ben a dunántúli távírdai főigazgatóság. Ugyanitt az első emeleten nyílt meg 1879-ben az Osztrák-Magyar Bank helyi fiókja és székelt az első világháború előtt a Nagykanizsai Szépítő Egylet. 1877-ben a Csengery út 3. szám alatti épületrész földszintjére költözött a posta. Innen került 1887-ben a Király utca 53. alatti, már lebontott Harmincados-házba. 1898-ban a keletről szomszédos, Deák téri Wlassics-házra (1886-ban vette meg a takarékpénztár a Zrínyi utcáig nyúló teljes telekkel) újabb emeletet húztak. Morandini Román – Morandini Tamással együtt – ekkor alakította ki a mai egységes homlokzatot és a sarki kupolát. Az utóbbit fővárosi iparos készítette. A bővítés során a korábban elkészült rész homlokzata érdemben nem változott. Ez szerencsés körülmény, mert annak díszítésével Szász Gyula helyi születésű szobrászművészt bízták meg még az eredeti építkezéskor. Munkájából leglátványosabb a Csengery utcai oldalon az erkély körüli rész.”
Források:
http://holmi.nagykar.hu/irasok/4568/1.html

Cím alapján hasonló

"Wlassics-ház épületdísze" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
206545
Feltöltve
2015.05.21. 00:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.05.21. 00:49

"Wlassics-ház épületdísze" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
206546

206547
Feltöltve
2015.05.21. 00:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Móritz István 15.05.21. 00:50

"Wlassics-ház épületdísze" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
206548
Feltöltve
2015.05.21. 00:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ50/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.05.21. 00:50

"Wlassics-ház épületdísze" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
206549
Feltöltve
2015.05.21. 00:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ38/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.05.21. 00:51

"Wlassics-ház épületdísze" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
206550
Feltöltve
2015.05.21. 00:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.05.21. 00:51
Összesen 6 fotó

Műlap története

17 napja
A "Wlassics-ház épületdísze" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.05.21. 13:47
A közösség publikálta Móritz István "Wlassics-ház épületdísze" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.