Marcali, Széchenyi utca

Marcali
Széchenyi utca
Az alkotás a központi temetőben található.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Vida Szilárd (restaurátor)
Wenczel József (építész, közreműködő)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Aerdna
2015.05.11. 23:50
A Kálvária és a stációk építését a központi temetőben Kőszeghy Antal plébános álmodta meg 1935-ben, elképzelését Wenczel József építőmester valósította meg.

1935-ben tervezték meg a keresztutat a kálváriával, és a stációkkal. Az eredeti felszentelés időpontja nem ismert, de valószínűleg 1937-ben, vagy 1938-ban volt, mivel a stációk egyik hátoldali sírfelirata szerint 1937-ben hunyt el az egyik adományozó, Darázs Józsefné pedig 1938-ban szenderült jobblétre. A Kálvária alatt nyugszik Darázs Józsefné, született Farkas Teréz, aki az adományt biztosította annak megvalósításához.

2009-ben, többévi előkészületet követően újították fel a kálváriát és a stációkat. A restaurálást Vida Szilárd szobrász végezte. A felújításhoz szükséges adományokat a kezdeményező Marcali Városért Alapítvány gyűjtötte össze. A stációk alkotóját sikerült kideríteni, de a kálvária szobrai esetében ez egyelőre nem ismeretes. A kereszteken levő szobrok nagyon részletgazdagon kidolgozottak.

A stációk adományozói a stációk mögött kaptak temetkezési jogot (lásd a kapcsolt műlapot).

A feszületek előtt elhelyezett tábla felirata:
"Az alatti sírboltban nyugszanak a kálvária alapítói Darázs József 1863-1934 és neje Farkas Teréz 1868-1938"
Források:
http://marcaliportal.hu/korabban/200906/0605.html
http://csendhegyek.blogspot.hu/2013/07/marcali-kalvaria.html
További linkek
További képek: https://www.kozterkep.hu/profile/Aerdna/folders/2418?auth_key=97adc6ad9e669d69e3f72e3ce3bcb201

Aerdna műlapja



Cím alapján hasonló

"Marcali kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Vida Szilárd (restaurátor)Wenczel József (építész, közreműködő)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
205553
Feltöltve
2015.05.11. 22:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.11. 22:07

"Marcali kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Vida Szilárd (restaurátor)Wenczel József (építész, közreműködő)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
205554
Feltöltve
2015.05.11. 22:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.11. 22:09

"Marcali kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Vida Szilárd (restaurátor)Wenczel József (építész, közreműködő)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
205555
Feltöltve
2015.05.11. 22:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.11. 22:10

"Marcali kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Vida Szilárd (restaurátor)Wenczel József (építész, közreműködő)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
205560
Feltöltve
2015.05.11. 22:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.11. 22:14

"Marcali kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Vida Szilárd (restaurátor)Wenczel József (építész, közreműködő)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
205561
Feltöltve
2015.05.11. 22:17
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.11. 22:17

"Marcali kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Vida Szilárd (restaurátor)Wenczel József (építész, közreműködő)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
205562
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2015.05.11. 22:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.11. 22:19
2005. január

"Marcali kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Vida Szilárd (restaurátor)Wenczel József (építész, közreműködő)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
205564
Feltöltve
2015.05.11. 22:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.05.11. 22:38

"Marcali kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Vida Szilárd (restaurátor)Wenczel József (építész, közreműködő)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
238920
Feltöltve
2016.04.30. 19:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.04.30. 19:52

"Marcali kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Vida Szilárd (restaurátor)Wenczel József (építész, közreműködő)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
238918
Feltöltve
2016.04.30. 19:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.04.30. 19:49

"Marcali kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Vida Szilárd (restaurátor)Wenczel József (építész, közreműködő)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
238921
Feltöltve
2016.04.30. 19:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.04.30. 19:53

"Marcali kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Vida Szilárd (restaurátor)Wenczel József (építész, közreműködő)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
238922
Feltöltve
2016.04.30. 19:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.04.30. 19:54

"Marcali kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Vida Szilárd (restaurátor)Wenczel József (építész, közreműködő)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
238919
Feltöltve
2016.04.30. 19:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.04.30. 19:50

"Marcali kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Vida Szilárd (restaurátor)Wenczel József (építész, közreműködő)
Település
Marcali
Feltöltő
Azonosító
238923
Feltöltve
2016.04.30. 19:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.04.30. 19:56
Összesen 13 fotó

Műlap története

15.05.11. 23:50
Aerdna publikálta "Marcali kálvária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.