Győr, Rákóczi Ferenc utca 6.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Főnix

Győr
Rákóczi Ferenc utca 6.
A több épületből összeépített egykori "Ispita" árkádos udvarán.

Felállítás1962

Nem köztéri:Múzeum területe
Göröntsér Vera
2015.05.12. 17:12
Ez a műlap (időben most) a Szó/Bor találkozó egyik hozadéka. Köszönöm Ádynak, hogy megmutatta, felhívta a figyelmemet. Ismertem, a Győr köztéri alkotásaival foglalkozó könyvben láttam már, de még messze jártam tőle. Így megkaptam a végső inspirációt.

A ma műemlék jellegű épület több ház egybeépítésével keletkezett, melyek a középkorban épültek (majd később emeletet is építettek rá). A 17. században történt az egybeépítés, amikor Széchényi György megalapozta az egykori Magyar Ispitát (a szó eredete: ispotály, kórház) azzal, hogy az "elaggott magyar polgárok" számára otthont biztosítson.
Időközben persze többszörös változáson esett át, a tulajdonviszonyok is változtak. Egy időben, pontosan a díszkút felállításának idején is lakóházként funkcionált.
Ma a Váczy-gyűjteménynek helyet adó Győri Városi Művészeti Múzeumnak ad otthont.

Udvara ugyancsak reneszánsz stílusjegyeket visel, toszkán árkádokkal, ami itáliai építőmesterek "közbenjárására" utal. Valami egészen sajátos életérzést sugall a modern, Borsos Miklós egyedülállóan letisztult vonalvezetését hordozó – carrarai márványból megformált – Phőnix-madaras díszkúttal.

Erősen gondolkodnom kellett a víz, a díszkút és az általam ismert "tűzmadár" lehetséges kapcsolatán. Ebben a formában nyilvánvaló ambivalencia. Az eredeti, az egyiptomi vallásból származó legenda szerint ugyanis a vörös-arany tollazatú hím madár, amikor megérzi, hogy élete végéhez közeledik, fahéj ágacskákból épít fészket, amit aztán meggyűjt és vele együtt ég el. "A hamvakból ezután egy új, fiatal főnix születik, amely bebalzsamozza az öreg főnix maradványait egy mirhából készült tojásba, és eltemeti ..., a „nap városában”."

Továbbgondolva rájöttem, a lehetséges kapcsolat a görög változattal áll fenn, akik átvették a legenda alapjait. de az ő változatuk szerint a madár Arábiában, egy kút mellett élt: "hajnalban megfürdött a kút vizében, Apollón pedig megállította kocsiját, a napot az égen, hogy hallgassa énekét."
Források:
Orbánné H. Márta: Győri emlékhelyek és köztéri alkotások P. 235-236.
Wikipédia szócikke: http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C5%91nix
Larousse: Szimbólumok lexikona/Főnix (Saxum kiadó, 2009)

Cím alapján hasonló

"Phőnix" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
205401
Feltöltve
2015.05.11. 10:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.11. 10:38

"Phőnix" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
205404
Feltöltve
2015.05.11. 10:39

Göröntsér Vera 15.05.11. 10:39

"Phőnix" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
205402

205408
Feltöltve
2015.05.11. 10:46

Göröntsér Vera 15.05.11. 10:46

"Phőnix" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
205406

205407
Feltöltve
2015.05.11. 10:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.11. 10:45

"Phőnix" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
205409
Feltöltve
2015.05.11. 10:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.11. 10:46

"Phőnix" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
205403
Feltöltve
2015.05.11. 10:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO100

205410
Feltöltve
2015.05.11. 10:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.11. 10:46

"Phőnix" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
205411
Feltöltve
2015.05.11. 10:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

205412
Feltöltve
2015.05.11. 10:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.11. 10:46

"Phőnix" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
205405
Feltöltve
2015.05.11. 10:39
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.05.11. 10:39

Archív fotók

"Phőnix" c. alkotás fotói

Orig: Piarista levéltár, Holl Béla
Kép: 57018
Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
205623
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.05.12. 18:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.05.12. 18:06
Archív felvétel
Orig: Piarista levéltár, Holl Béla
Kép: 57018

"Phőnix" c. alkotás fotói

Orig: Nagy Zoltán
Kép: 58354
Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
205624
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.05.12. 18:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.05.12. 18:09
Archív felvétel
Orig: Nagy Zoltán
Kép: 58354
Összesen 14 fotó

Műlap története

15.05.12. 18:09
1 új fotót töltöttem a "Phőnix" műlaphoz
15.05.12. 18:06
1 új fotót töltöttem a "Phőnix" műlaphoz
15.05.12. 17:12
Göröntsér Vera publikálta "Phőnix" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.