Már régóta vágyakoztam, hogy Amszterdam Ij folyón túli új lakónegyedét is felfedezzem, de nem találtam az átjárót. Aztán a Főpályaudvar mögött rábukkantam a kompokra, amik átvisznek a túloldalra. Egy csendes kis falucskát találtam emberléptékű négyszintes épületekkel. Az egyik parkban aztán észrevettem a lebegőket. Rögtön el is neveztem „Égi szerelemnek”, mert gőzöm nem volt, mi célból, ki és mikor készítette. A tűző napsütésben úgy láttam, egy férfi és egy nő szerelmes vágyokozással kapaszkodik egymásba, és szenvedélyük ereje az égbe emeli a testüket.
Hazaérve kezdtem kutatni a tényeket. Hát egészen másról van szó. Az amszterdami művészeti tanács 1984-ben írt ki egy pályázatot egy emlékmű készítésére, az 1936-39-ben zajló Spanyol polgárháborúban a fasizmus ellen harcoló mintegy 1400 holland állampolgár emlékére. Közülük sokan hősi halált haltak, akik pedig visszatértek, azoktól egy időre elvették az állampolgárságot, mivel idegen hadseregben szolgáltak.
A 47 pályázó közül a megbízást Eddy Roos kapta, aki korábban a táncművészetben is tevékenykedett. Ez látszik a szobrain, ahol a dinamikus mozgás és absztrakt feszültség jellemzi az alkotásait.
A szabadtérben lebegő kettős figura, két egymásba kapaszkodó nő, egy rozsdamentes spirálisan csavarodó acélszerkezeten a forgást imitálva, a szabadság és béke utáni vágyakozást szimbolizálja. Az emlékműveket körbeölelő téglafalon elhelyezett emléktáblára felvésték a Madrid ostrománál elhíresült jelmondatot: No pasarán (Nem törnek át). 1986-ban állították fel egy csendes parkban, ami azóta a Plein Spanje '36-'39 nevet viseli.
Eddy Roos az alkotáson együtt dolgozott barátjával, Harm van Weerden szobrászművésszel. A kompozíció tervezésénél felhasználták Vlagyimir Tatlin (1885–1953) orosz festő, grafikus és konstruktőr gondolatát, amit III. Internacionáléra tervezett konstrukciós emlékműben kívánt megvalósítani. Tatlin volt az első művész, aki olyan talapzat nélküli szobrokat készített, amelyek egy rugalmas drótra, vagy egy meghajlított merev tengelyre támaszkodtak.

---