Amszterdam (Amsterdam), Plein Spanje '36-'39

Alternatív, helyi címek:Spanjemonument
Angol cím:Spain Monument

Amszterdam (Amsterdam)
Plein Spanje '36-'39
A város északi részén az Ij folyó túloldalán.

Felállítás1986


Szórád Péter
2015.05.05. 20:14
Már régóta vágyakoztam, hogy Amszterdam Ij folyón túli új lakónegyedét is felfedezzem, de nem találtam az átjárót. Aztán a Főpályaudvar mögött rábukkantam a kompokra, amik átvisznek a túloldalra. Egy csendes kis falucskát találtam emberléptékű négyszintes épületekkel. Az egyik parkban aztán észrevettem a lebegőket. Rögtön el is neveztem „Égi szerelemnek”, mert gőzöm nem volt, mi célból, ki és mikor készítette. A tűző napsütésben úgy láttam, egy férfi és egy nő szerelmes vágyokozással kapaszkodik egymásba, és szenvedélyük ereje az égbe emeli a testüket.
Hazaérve kezdtem kutatni a tényeket. Hát egészen másról van szó. Az amszterdami művészeti tanács 1984-ben írt ki egy pályázatot egy emlékmű készítésére, az 1936-39-ben zajló Spanyol polgárháborúban a fasizmus ellen harcoló mintegy 1400 holland állampolgár emlékére. Közülük sokan hősi halált haltak, akik pedig visszatértek, azoktól egy időre elvették az állampolgárságot, mivel idegen hadseregben szolgáltak.
A 47 pályázó közül a megbízást Eddy Roos kapta, aki korábban a táncművészetben is tevékenykedett. Ez látszik a szobrain, ahol a dinamikus mozgás és absztrakt feszültség jellemzi az alkotásait.
A szabadtérben lebegő kettős figura, két egymásba kapaszkodó nő, egy rozsdamentes spirálisan csavarodó acélszerkezeten a forgást imitálva, a szabadság és béke utáni vágyakozást szimbolizálja. Az emlékműveket körbeölelő téglafalon elhelyezett emléktáblára felvésték a Madrid ostrománál elhíresült jelmondatot: No pasarán (Nem törnek át). 1986-ban állították fel egy csendes parkban, ami azóta a Plein Spanje '36-'39 nevet viseli.
Eddy Roos az alkotáson együtt dolgozott barátjával, Harm van Weerden szobrászművésszel. A kompozíció tervezésénél felhasználták Vlagyimir Tatlin (1885–1953) orosz festő, grafikus és konstruktőr gondolatát, amit III. Internacionáléra tervezett konstrukciós emlékműben kívánt megvalósítani. Tatlin volt az első művész, aki olyan talapzat nélküli szobrokat készített, amelyek egy rugalmas drótra, vagy egy meghajlított merev tengelyre támaszkodtak.
Források:
http://www.eddyroos.nl/Opdracht%20Spanjemonument.html
https://www.mozaweb.hu/Lecke-VIZ-Muveszettortenet_8-Konstruktivizmus_1917-101201
http://www.buitenbeeldinbeeld.nl/Amsterdam_N/hagendoornplein.htm
http://nl.wikipedia.org/wiki/Eddy_Roos
http://hu.wikipedia.org/wiki/Vlagyimir_Jevgrafovics_Tatlin
Angol leírás, sztori
Szórád Péter
2015.05.05. 20:14
On the Spain Square '36 -'39 (at the Hagendoorn Square) in the north state Spain Monument in 1986 in memory of the Dutch volunteers who died during the Spanish Civil War in the struggle against fascism. Backed by a fragile ribbon of stainless steel two female figures appear to rotate about a vertical axis. The bronze figures represent a Dutch and Spanish wife. The monument symbolizes except the freedom and the desire for peace, the struggle against fascism. Is on the brick pillars at the image, Dutch and Spanish: "They do not come through."



Cím alapján hasonló

"Spanyol-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
204699
Feltöltve
2015.05.04. 21:30
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.05.04. 21:30

"Spanyol-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
204700
Feltöltve
2015.05.04. 21:30
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ13/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.05.04. 21:30

"Spanyol-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
204701
Feltöltve
2015.05.04. 21:31
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ14/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.05.04. 21:31

"Spanyol-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
204702
Feltöltve
2015.05.04. 21:31
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ13/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.05.04. 21:31

"Spanyol-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
204703
Feltöltve
2015.05.04. 21:31
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.05.04. 21:31

"Spanyol-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
204704
Feltöltve
2015.05.04. 21:32
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.05.04. 21:32

"Spanyol-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
204705
Feltöltve
2015.05.04. 21:32
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.05.04. 21:32

"Spanyol-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
204706
Feltöltve
2015.05.04. 21:33
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ13/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.05.04. 21:33

"Spanyol-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
204707
Feltöltve
2015.05.04. 21:33
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.05.04. 21:33

"Spanyol-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
204708
Feltöltve
2015.05.04. 21:33
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ14/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.05.04. 21:33

"Spanyol-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
204709
Feltöltve
2015.05.04. 21:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.05.04. 21:34

"Spanyol-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
204710
Feltöltve
2015.05.04. 21:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.05.04. 21:35
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.05.05. 20:14
A közösség publikálta Szórád Péter "Spanyol-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.