Székesfehérvár, Seregélyesi út 88-90.

Alternatív, helyi címek:Millenniumi emlékkő

Székesfehérvár
Seregélyesi út 88-90.
Az iskola udvarában, a kapun belépve balra.

Felállítás2000

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
H.István
2015.05.02. 12:25
Az egykori MÜM 320-as iskola, mely felvette az "Árpád" nevet, a Millennium tiszteletére emlékkövet állíttatott 2000-ben. A jókora mészkőtömbre felkerült az iskola névadóját, Árpád vezért ábrázoló bronz portré, Szakál Antal alkotása. A dombormű alatti tábla szövege:
„2000. ÉV
Ezer év magyar hőseinek emlékére
Árpád Iskola nevében."

Blogbejegyzések a műlapról
Az Isten tenyerén - Szakál Antal
Aerdna blogja @ 2018.06.09. 15:38
Szakál Antal nevét Székesfehérváron és környékén sokan ismerik, bár élete egy részét nem itt élte le. A Vajdaságban, Cservenkán született 1933-ban a kilenc testvér közül hetedikként. Később, 11 éves korában kellett elhagyniuk otthonukat. 1944-ben evakuálták őket, egy szekéren vitték magukkal...

H.István műlapja

Kapcsolódó
Árpád
Tagi gyűjteményben
Iskolák névadói

Cím alapján hasonló

"Árpád-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
204490
Feltöltve
2015.05.02. 11:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.02. 11:34

"Árpád-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
204491
Feltöltve
2015.05.02. 11:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.02. 11:34

"Árpád-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
204492
Feltöltve
2015.05.02. 11:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.02. 11:35

"Árpád-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
204493
Feltöltve
2015.05.02. 11:36
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.02. 11:36

"Árpád-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
204494
Feltöltve
2015.05.02. 11:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.05.02. 11:36

"Árpád-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
326293
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.10.02. 22:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.02. 22:17
2017. augusztus

"Árpád-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
326294
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.10.02. 22:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

326295

326298
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.10.02. 22:18
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.02. 22:18
2017. augusztus

"Árpád-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
326299
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.10.02. 22:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.02. 22:19
2017. augusztus
Összesen 10 fotó

Műlap története

19.03.15. 09:58
Megérintettem az "Árpád-dombormű" alkotást
18.10.02. 22:19
1 új fotót töltöttem az "Árpád-dombormű" műlaphoz
18.10.02. 22:18
1 új fotót töltöttem az "Árpád-dombormű" műlaphoz
18.10.02. 22:17
1 új fotót töltöttem az "Árpád-dombormű" műlaphoz
18.10.02. 22:17
1 új fotót töltöttem az "Árpád-dombormű" műlaphoz
18.10.02. 22:17
1 új fotót töltöttem az "Árpád-dombormű" műlaphoz
18.08.22. 12:49
Megérintettem az "Árpád-dombormű" alkotást
18.05.05. 15:27
Megérintettem az "Árpád-dombormű" alkotást
17.08.09. 12:21
Megérintettem az "Árpád-dombormű" alkotást
15.05.02. 12:25
H.István publikálta "Árpád-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.