Felszabadulási emlékmű

Letenye, Bajcsy-Zsilinszky utca

Alternatív, helyi címek:Hősi emlékmű
Angol cím:Liberation Memorial

Letenye
Bajcsy-Zsilinszky utca
A katolikus templommal szemben a fák alatt, a Bajcsy-Zsilinszky-József...Teljes szövegA katolikus templommal szemben a fák alatt, a Bajcsy-Zsilinszky-József Attila-Kossuth Lajos u. kereszteződésébenKevesebb szöveg

Felállítás1972

László Mária
2015.04.30. 00:01
Ez a Hősi emlékműként is ismert alkotás Szabolcs Péter első köztéri szobra. A határ felé vezető 7-es főút mentén a Szapáry-kastély parkjában lépcsős emelvényre állított hasáb alakú magas posztamensen egy ég felé nyújtózó kitárt karú, fiatal férfi alakot ábrázol. A beton építményt eredetileg alacsony hátfalnak támaszkodó virágládák sora zárta. Az emlékműről eltűntek a felíratok, L alakú halvány nyomuk még kivehető az oszlop jobb oldalán.
Szóljon hát róla a vers:

"Szobor a téren. Egy szegény paraszt.
Szabadságot várt, békét és vígaszt.
Karját a fényre tárja vagy legyint?
Múlnak az évek. Becsapják megint?
Koszorúzták már balról, jobbfelől,
már nincsen szónok, akinek bedől.
Ki nincstelen, annak minden hiába,
csak négyévenként veszik emberszámba.
Gyűlhet köré szép ünneplő tömeg,
Ő csak legyint... Remélem, értitek!"

(Kamarás Klára: Felszabadulási emlékmű Letenyén) [3]
Források:
[1] Szabolcs Péter
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szabolcs-peter-1046
[2] Szabolcs. Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászművész katalógus...
http://mek.oszk.hu/08300/08308/08308.pdf
[3] Kamarás Klára: Felszabadulási emlékmű Letenyén. Vers // Letenyei fák. Válogatott versek. 40. oldal
http://mek.oszk.hu/05100/05176/05176.pdf

Cím alapján hasonló

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Letenye
Feltöltő
Azonosító
204001
Feltöltve
2015.04.27. 23:15
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.27. 23:15

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Letenye
Feltöltő
Azonosító
204002
Feltöltve
2015.04.27. 23:16
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.27. 23:16

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Letenye
Feltöltő
Azonosító
204004
Feltöltve
2015.04.27. 23:18
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.27. 23:18

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Letenye
Feltöltő
Azonosító
204005
Feltöltve
2015.04.27. 23:19
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.27. 23:19

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Letenye
Feltöltő
Azonosító
204006
Feltöltve
2015.04.27. 23:20
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.27. 23:20

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Letenye
Feltöltő
Azonosító
204008
Feltöltve
2015.04.27. 23:26
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ62/10 • 1/50 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.27. 23:26

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Letenye
Feltöltő
Azonosító
204009
Feltöltve
2015.04.27. 23:29
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.27. 23:29

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Letenye
Feltöltő
Azonosító
219075
Feltöltve
2015.10.01. 20:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.01. 20:00

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Letenye
Feltöltő
Azonosító
219076
Feltöltve
2015.10.01. 20:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.01. 20:01

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Letenye
Feltöltő
Azonosító
219077
Feltöltve
2015.10.01. 20:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.01. 20:02

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Nyáron az alkotás teljesen lehetetlen helyzetben van...
Alkotó
Település
Letenye
Feltöltő
Azonosító
219079
Feltöltve
2015.10.01. 20:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.01. 20:03
Nyáron az alkotás teljesen lehetetlen helyzetben van...

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Letenye
Feltöltő
Azonosító
324435
Feltöltve
2018.09.17. 00:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 18.09.17. 00:08

324436

Összesen 13 fotó

Műlap története

17.09.18. 10:25
Megérintettem a "Felszabadulási emlékmű" alkotást
15.10.01. 20:03
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
15.10.01. 20:02
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
15.10.01. 20:01
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
15.10.01. 20:00
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
15.04.30. 00:01
László Mária publikálta "Felszabadulási emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.