Ipolyi Arnold síremléke

Nagyvárad (Oradea), Strada Şirul Canonicilor 2. (Kanonok sor)

Nagyvárad (Oradea)
Strada Şirul Canonicilor 2. (Kanonok sor)
A római katolikus székesegyház belső terében áll. A jobb oldali hajó egyik pillérén látható.

Felállítás1900

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2015.05.24. 15:22
Ipolyi Arnold, mint nagyváradi püspök halt meg, 1886. december 2-án.

Az életnagyságú bronzszobrot, mely az altemplom fölött áll, Kiss György szobrászművész alkotta.
A szobor körüli felirat, körben: Ipolyi Arnold váradi püspök emlékének hálás kegyelettel emelte Fraknói Vilmos váradi kanonok 1823–1886

A püspök ugyan hirtelen halt meg, de még életében úgy rendelkezett, hogy híres egyháztörténeti gyűjteményét egy majdan létesítendő Magyar Keresztény Múzeumban helyezzék el. Ez a gyűjtemény van ma, Esztergomban.
A gyűjteményt 1889-ben szállították Nagyváradra, 638 csomagban, ami 12 vasúti vagont töltött meg. A műkincsek évekig becsomagolva álltak. 1896-ban, a millennium évében helyezték el, és rendeztek belőle először kiállítást. Az első világháború zavaros éveiben a gyűjtemény nagy része Budapestre került, onnan meg Esztergomba. Egy része viszont Nagyváradon maradt, és az állami múzeumban látható.

"1880-ban valóságos belső titkos tanácsos, a vaskorona-rend I. osztályú lovagja és az archeológiai társulat tiszteletbeli elnöke. 1886. február 18-án nagyváradi püspökké nevezték ki. Július 12-én foglalta el a Szent László által alapított püspöki széket. De már öt hónap múlva, december 2-án szélütés hirtelen véget vetett munkás életének. Az MTA rendkívüli összes ülésén adott kifejezést gyászának e veszteség fölött; küldöttséget delegált a temetésre és az elhunyt arcképének a képtárban való elhelyezését határozta el. Végrendeletében összes vagyonát egyházi és kulturális célokra hagyományozta; az Akadémia javára is jelentékeny alapítványt tett, ahol Fraknói Vilmos tartott fölötte emlékbeszédet...

Mintegy ötven önálló publikációt adott ki, melyekben a középkor addig szinte teljesen ismeretlen emlékeivel foglalkozott. 1880-tól kezdve foglakozott az élő művészettel is, ekkortól lett ugyanis a Képzőművészeti Társulat elnöke. Nevéhez fűződik a rendszeres műemlékvédelem kiépítése, a műemlékek topografikus nyilvántartásának bevezetése, vidéki múzeumok létesítése. Ezek közül azonban néhány elképzelése csak terv maradt. Gazdag gyűjteményét (Ipolyi-gyűjtemény) az államra és az esztergomi Keresztény Múzeumra hagyta. A nagyváradi római katolikus bazilika altemplomában temették el."
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ipolyi_Arnold
Dukrét Géza: Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében (Nagyvárad, 2012, 20. p)

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Ipolyi Arnold síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
203448
Feltöltve
2015.04.25. 00:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/8 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 00:23

"Ipolyi Arnold síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
203449
Feltöltve
2015.04.25. 00:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/10 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 00:23

"Ipolyi Arnold síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
203450
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2015.04.25. 00:25
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/4 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 00:25
2013. november

"Ipolyi Arnold síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
203451
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2015.04.25. 00:25
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/4 • ISO1600

203453
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2015.04.25. 00:26
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 00:26
2012. november

"Ipolyi Arnold síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
203452

203454
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2015.04.25. 00:26
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 00:26
2012. november

"Ipolyi Arnold síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
264827
Feltöltve
2017.01.21. 00:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/13 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.21. 00:57

"Ipolyi Arnold síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
386991
Feltöltve
2019.12.08. 20:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/2 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.12.08. 20:52

"Ipolyi Arnold síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
421143
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.10.19. 14:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.19. 14:33
2019. július
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.10.19. 14:33
1 új fotót töltöttem az "Ipolyi Arnold síremléke" műlaphoz
19.12.08. 20:52
1 új fotót töltöttem az "Ipolyi Arnold síremléke" műlaphoz
18.05.14. 20:42
Megérintettem az "Ipolyi Arnold síremléke" alkotást
15.05.24. 15:22
TundeK62 publikálta "Ipolyi Arnold síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.