Hollóháza, Rákóczi Ferenc utca 2.
További képek a Fotólistában

Hollóháza
Rákóczi Ferenc utca 2.
A Szent László katolikus templom oltárán látható.

Felállítás1967

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2015.04.21. 22:09
Magyarország legészakibb településének modern temploma sokak által ismert lehet. Hollóháza faluvégén, a templomdomb tetején, már messziről látszik az 1967-ben épült, Csaba László Ybl-díjas építész által tervezett épület. A belső tér két igen nagy művészi értékkel bíró művészi alkotást tartalmaz. Az egyik a Somogyi József által megformált Korpusz, a másik Kovács Margit dombormű Stációi.
A templom a szombat délutáni időszakban be volt zárva, így a Korpuszt le tudtam fotózni, de a Kovács Margit sorozat feltöltése már másra marad.

Az alkotásról, és alkotójáról egy igen tartalmas leírás jelent meg az In memoriam Somogyi József című könyvben: "Ökumenikus nyitottságát mély hite mellett az is elősegítette, hogy római katolikus felesége is alkalmanként eljárt a református rendezvényekre...
Világlátására utal az is, hogy szobrai között szép számmal találunk bibliai-egyháztörténeti ihletettségűt...
Összegezve elmondhatjuk róla, hogy tiszta lelkiismeretű ember volt, őszinte hittel, szilárd gerinccel és nagy tehetséggel megáldva. Akit nem szédített meg a hírnév, a magas beosztás, s nem csupán el tudott igazodni embert próbáló időkben, hanem tájékozódási pont volt mások számára is."

A templomban kifüggesztett adatok (évszámok) mások, mint a szakirodalomban, mindenhol.
Források:
In memoriam Somogyi József (2001), 39. p.: Kálmán Attila írásának részlete
További linkek
A faluról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Holl%C3%B3h%C3%A1za
A szobrászról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Somogyi_J%C3%B3zsef_%28szobr%C3%A1sz%29

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
203027
Feltöltve
2015.04.21. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.21. 21:33

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
203031
Feltöltve
2015.04.21. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.21. 21:33

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
203028
Feltöltve
2015.04.21. 21:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/50 • ISO800

203029

203030

203033
Feltöltve
2015.04.21. 21:34

TundeK62 15.04.21. 21:34

"Korpusz" c. alkotás fotói

Az üvegablakon keresztül látszanak Kovács Margit Stációi is...
Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
203032
Feltöltve
2015.04.21. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

203034

203035

317601
Feltöltve
2018.07.10. 23:21

TundeK62 18.07.10. 23:21

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
317602
Feltöltve
2018.07.10. 23:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.10. 23:21

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
317603

317604
Feltöltve
2018.07.10. 23:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.10. 23:22

"Korpusz" c. alkotás fotói

A templomban kifüggesztett adatok mások, mint a szakirodalomban.
Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
203050
Feltöltve
2015.04.21. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.21. 22:40
A templomban kifüggesztett adatok mások, mint a szakirodalomban.

Adalék vagy máshol

"Korpusz" c. alkotás fotói

A templom kívülről
Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
203026
Feltöltve
2015.04.21. 21:33
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.21. 21:33
A templom kívülről
Összesen 15 fotó

Műlap története

15.04.21. 22:43
A "Korpusz" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.21. 22:09
TundeK62 publikálta "Korpusz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.