Dunaújváros, Apáczai Csere János út 11.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Balerina
Angol cím:Without Title, Ballerina

Dunaújváros
Apáczai Csere János út 11.
A Munkásművelődési Központ udvarán, az egykori Nicolas Schöffer Európa Szoborpark területén

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
László Mária
2015.04.16. 08:48
A városban jelentős hagyománya van az acél- és vasszobrászatnak.
A szoborkert alapjait 2008 nyarán vetették meg Ézsiás István Budapesten élő szobrászművész egyéni kiállításával a Munkásművelődési Központ udvarán. Az akkori elképzelések szerint 2010-re a park csaknem száz kortárs művészeti alkotást, a magyarok mellett holland, belga, francia szobrot állít majd ki. Az Európa-park 2010. szeptember 17-én felvette Nicolas Schöffer, a tér- és fénydinamikával foglalkozó francia képzőművész nevét.
A tavaly elhanyagoltnak és elhagyatottnak látszott szoborpark az idén már nem létezik. A parkot jelölő táblával együtt csaknem valamennyi szobor eltűnt. Az ismeretlen vékony lány csinos szoknyájában körbetáncolta már a szoborpark terét; lenge alakja kecsesen és könnyedén a kijárat közelében balettozik. Arra tart vajon?
Rajta kívül még Jon Barlow Hudson plasztikája, Palotás József két munkája és egy másik jelöletlen alkotás látható. A József Attila könyvtár képtára[1] és a Köztérkép Nicolas Schöffer Európa Szoborpark című gyűjteménye valószínűleg együttesen sem dokumentálják az egykori teljes állományt.
Források:
[1] Európa Szoborpark. Munkásművelődési otthon
http://www.jakd.hu/keptar/kozepuletek_kozintezmenyek_a_varosban/kulturalis_intezmenyek/munkasmuvelodesi_kozpont/europa_szoborpark
További linkek
[1] Súlyos kérdések. Avagy mi történik egy szoborparkkal, ha magára marad. Örökségfigyelő. 2014.02.19.
https://oroksegfigyelo.blog.hu/2014/02/19/sulyos_kerdesek_868




Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Cím nélkül" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
202152
Feltöltve
2015.04.15. 00:46
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ59/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.15. 00:46

"Cím nélkül" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
202084
Feltöltve
2015.04.14. 14:49
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.14. 14:49

"Cím nélkül" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
202085
Feltöltve
2015.04.14. 14:50
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/60 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.14. 14:50

"Cím nélkül" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
202081
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2015.04.14. 14:47
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/80 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.14. 14:47
2014. március

"Cím nélkül" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
202082
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2015.04.14. 14:48
EXIF információk...
Nokia / Nokia Lumia 610
ƒ24/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.14. 14:48
2014. március

Archív fotók

"Cím nélkül" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
423243
Forrás
Európa Szoborpark. Munkásművelődési otthon http://www.jakd.hu/keptar/kozepuletek_kozintezmenyek_a_varosban/kulturalis_intezmenyek/munkasmuvelodesi_kozpont/europa_szoborpark
Feltöltve
2020.11.06. 13:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.11.06. 13:43
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Cím nélkül" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

A szoborpark táblája
Feltöltő
Azonosító
202083
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2015.04.14. 14:48
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/640 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.14. 14:48
2014. március
A szoborpark táblája
Összesen 7 fotó

Műlap története

20.11.06. 13:43
1 új fotót töltöttem a "Cím nélkül" műlaphoz!
19.09.13. 19:45
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Cím nélkül" feltöltésünket!
18.07.19. 08:23
Megérintettem a "Cím nélkül" alkotást!
16.07.19. 20:01
Megérintettem a "Cím nélkül" alkotást!
15.04.16. 08:48
László Mária publikálta "Cím nélkül" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.